NK Osijek: immár Kleinheisler László is a pályán

P. L.P. L.
2022.01.15. 17:48
null
Kleinheisler László visszatérhetett (Fotó: NK Osijek)
Az NK Osijek téli felkészülésének második találkozóján már pályára lépett a pihenőjéről (engedéllyel) később visszatérő Kleinheisler László. Az eszékiek 3–0-ra legyőzték a szlovén első liga bronzérmes pozíciójában telelő Olimpija Ljubljanát.

 

A Nenad Bjelica edzette eszékiek háza táján az utóbbi napokban kimondottan nagy a csend egyelőre az átigazolások terén.

Ami a felkészülést illeti, múlt szombaton első meccsükön 2–0-ra győztek az eszékiek otthon, azóta pedig az isztriai Porecben készülnek az idény második felére. A tengerparti városban a szlovén Olimpija ellen úgy nyert 3–0-ra az NK Osijek, hogy amikor a magyar válogatott Kleinheisler a 67. percben pályára léphetett csereként – a 17 esztendős Simun Mikolcic helyére –, már kialakult a későbbi végeredmény.

A fehér-kékek góljait Damjan Bohar, Karlo Bartolec, illetve Mirlind Daku jegyezték. Előzetesen felvetődött, hogy a felek kétszer hatvanperces mérkőzést játszanak, de a szlovénok több sérültje miatt ez az elképzelés nem valósult meg. Az Eszék következő előkészületi meccse a Haladás ellen következhet január 20-án, csütörtökön, a meccs helyszíne egyelőre még kérdéses. A szombathelyiek egyébként hétfőn kelhetnek útra a horvátországi Umagba.

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással az Eszék és a Gorica

Minden más foci
2026.03.14. 17:04

Elmozdult a kieső helyről a horvát bajnokságban az Eszék

Minden más foci
2026.02.28. 19:48

A zágrábi vasutasoktól is kikapott az Eszék

Minden más foci
2026.02.21. 21:32

Végh Alexandra az Eszék új elnöke – hivatalos

Minden más foci
2026.02.16. 14:36

Gólt szerzett, de kikapott Varasdon az Eszék

Minden más foci
2026.02.08. 17:03

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
2026.02.05. 09:52

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48
Ezek is érdekelhetik