Labdarúgás: a FIFA szigorítja a kölcsönadás szabályait

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.01.20. 14:48
null
Illusztráció: AFP
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyártól szigorítja a játékosok kölcsönadására vonatkozó szabályokat – írja az MTI.


Módosítás lesz többek között, hogy az ilyen jellegű szerződéseknek legalább egy évre kell szólniuk, továbbá maximalizálják, hogy egy klub hány játékost adhat, illetve vehet kölcsön. A következő szezontól ez a szám nyolc lesz, majd a 2023–2024-es idényben hét, egy évvel később pedig már csak hat. A 21 éven aluliakra és a saját nevelésű játékosokra nem vonatkozik a szabály.

Tilos lesz emellett harmadik egyesületnek továbbadni a kölcsönvett labdarúgót.

A FIFA csütörtöki közlése szerint az új szabályozás július elsején lép életbe, azt megelőzően még ellenőrzi a végrehajtó bizottság.

A szigorítással azt szeretné elérni a világszövetség, hogy a fiatal futballisták jobban fejlődjenek és jobb legyen a „sportszakmai egyensúly”, valamint meg akarja akadályozni, hogy egyes klubok sok kölcsönjátékost foglalkoztassanak.

Az európai élklubok többsége előszeretettel alkalmazza a kölcsönadást, a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea részéről például jelenleg 21 játékos szerepel így más csapatokban.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
Tegnap, 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.06. 15:49

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43