Ha valakinek, Tukacs Lászlónak adhatunk a szavára. A túristvándi csapat edzőjével, a környék mindenki által ismert játékosával, játékvezetőjével arra vállalkoztunk, hogy bebarangoljuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fehérgyarmati járását, a világ azon szegletét, amelyen szinte minden fűszálat ismer. Különösen, ha az a fűszál futballpályán nőtt: 1961-ben született szatmári kalauzunkkal beültünk a nála csupán egy évtizeddel fiatalabb bogárhátúba, és útra keltünk, hogy felkeressük a járás sportszíntereit, ahol az 1970-es nagy Szamos-árvíz utáni időszakban működött futballcsapat. A Tisza, a Szamos és a Túr környékének kedves falvaiban megelevenedik a hagyományos falusi futballkultúra keménységével és csípős humorával együtt is meseszerű valósága, amely Zalától Zemplénig és Nógrádtól Baranyáig ismerős lehet mindenkinek, aki valaha járt megyei alsóbb osztályú mérkőzésen.
A hamisítatlan falusi futballtörténetek révén nyomon követhetjük, milyen folyamatok vezettek a szatmári vidéken a csapatszám drasztikus apadásához, miért szűnt meg az évtizedek során a vizsgált területen a felnőtt férfi bajnokságokban szereplő együtteseknek majdnem a kétharmada. Tapasztalatainkat a Ha a pályák mesélni tudnának… címmel megjelent, Árvai Károly és Szaniszló Róbert érzékletes fotóival illusztrált különleges könyvben, valamint a Nemzeti Sport Online-on futó videósorozatban foglaltuk össze. Az Eltűnt csapatok földjén című első epizódban Olcsvaapáti, Panyola és Gyügye elbűvölő környezetében ismerhetjük meg a változó futballvidék vidám-szomorú legendáit.
Valójában a Tukacs László elbeszélésében kibontakozó világ elsősorban nem a labdarúgásé. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a túristvándi tanító – szinte észrevétlenül, a futballélet felejthetetlen emlékeitől, a nagy meccstörténetektől el-elkanyarodva – a vidéki társadalom átalakulásáról és a magyar falvak sorsáról adott szociográfiával felérő, pótolhatatlan kordokumentumként értelmezhető leírást.
