FIFA: két ország is beugrana Japán helyére a klub-vb rendezésével

Vágólapra másolva!
2021.10.06. 12:43
Címkék
Katar és az Egyesült Arab Emírségek bejelentkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA), hogy szívesen lebonyolítja a decemberben esedékes klubvilágbajnokságot, amelynek rendezésétől Japán szeptember 9-én visszalépett – közölte az MTI.

A döntést a visszalépésről a tokiói olimpia és paralimpia után részben gazdasági okok, részben pedig a koronavírus-járvány jelentette gondok miatt hozta meg Japán.

A klub-vb iránt a két arab ország előtt a Dél-Afrikai Köztársaság és Brazília is jelezte érdeklődését, amely azonban utóbbi esetében időközben elhalt – írta az insidethegames.biz. Katar ugyanakkor szívesen duplázna, vagyis a jövő évi, novemberi-decemberi vb előtt kész otthont adni a klubcsapatok világbajnokságának is, amelynek 2019-ben és 2020-ban már házigazdája volt. Az Egyesült Arab Emírségek 2017-ben és 2018-ban látta vendégül a torna szereplőit.

A klub-vb-n hét csapat küzd meg egymással: Európa, Észak- és Közép-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Ázsia, Óceánia kontinenstornáinak győztesei, valamint a rendező ország nemzeti bajnoka mérkőzik meg minden év végén a nemzetközi futballban nem túl nagy presztízsű trófeáért.

A FIFA tervei szerint már 2021-től 24 csapatos lett volna a torna, de az újítást a világjárvány miatt elhalasztották.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
16 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
19 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

A világ legjobbjai csapnak össze az új klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.14. 10:31

Megvan, hol követhető Magyarországon a klubvilágbajnokság

Klub-vb
2025.06.13. 11:01

Működik a bankautomata – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.06.12. 23:49

Klub-vb: csak az arany elfogadható a címvédőnél

Klub-vb
2025.06.12. 15:24
Ezek is érdekelhetik