Hollandia: Robben másodszor is bejelentette visszavonulását – hivatalos

D. Á.D. Á.
2021.07.15. 13:25
null
Robben csak hét meccsen játszott a Groningenben az elmúlt idényben (Fotó: AFP)
Arjen Robben, a Groningen labdarúgócsapatának szélsője a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, végleg befejezi profi karrierjét.

 

Robben először 2019 júliusában akasztotta szögre cipőjét, akkor a Bayern Münchenben fejezte be. Az azt követő hónapokban azonban hallani lehetett a holland klasszisról, hogy hiányzik neki a labdarúgás, egy évvel később pedig újra stoplist húzott.

2020 nyarán ifjúkori klubjába, a Groningenbe igazolt. Robben a groningeniek utánpótlásában érett profi labdarúgóvá, náluk mutatkozott be a holland élvonalban, majd 2002-ben a PSV-be igazolt. A Chelsea-n és a Real Madridon át vezetett az útja a Bayernbe, amelyben tíz év alatt nyolcszor német bajnok lett.

A 37 éves játékost a visszatérése után sem kímélték sérülések, a 2020–2021-es idényben csupán hét mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólpasszig jutott.

A klasszis szélső a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be visszavonulását.

„Kedves futballbarátaim! Úgy döntöttem, hogy végleg abbahagyom profi pályafutásomat. Nagyon nehéz döntés volt. Mindenkinek szeretném megköszönni a támogatást!” – írta Robben.


 

Legfrissebb hírek

Visszavonult a Milánóban aranyérmes japán műkorcsolyázó páros

Téli sportok
2026.04.17. 13:20

Visszavonul Viktor Axelsen, a kétszeres olimpiai bajnok dán tollaslabdázó

Egyéb egyéni
2026.04.16. 12:49

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2026.03.27. 22:59

Az idény végén visszavonul David Goffin belga teniszező

Tenisz
2026.03.27. 16:39

Németh Krisztián búcsúzik: Jó érzéssel hagyok fel a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.03.27. 08:08

Visszavonul a futballtól a korábbi francia válogatott középpályás – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.03.23. 09:45
Ezek is érdekelhetik