Copa América: a brazil válogatott nem akar játszani a brazíliai tornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 16:00
null
Neymarék bojkottálhatják az indulást (Fotó: Getty Images)
Minden jel szerint Brazília lesz a házigazdája a június 13-án rajtoló Copa Américának, megeshet viszont, hogy a vendéglátók válogatottja nélkül zajlik majd Dél-Amerika legjelentősebb labdarúgótornája.

 

A Globo Esporte brazil lap azt írta, hogy a brazil csapat távol maradhat az eseménytől, méghozzá az európai klubokban játszó válogatott játékosok kérésére. Konkrét válasszal az esetleges bojkottról Tite, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya nem szolgált csütörtöki sajtótájékoztatóján, csupán annyit árult el, hogy a kérdést megvitatták a futballisták, az edzői stáb és a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) vezetésének találkozóján.

„Egyértelmű véleményünket tudomására hoztuk a CBF elnökének, de a közzététellel várunk, most a válogatottnak a közelgő két világbajnoki selejtezőjére kell összpontosítania” – mondta szakvezető az Ecuador elleni, péntek esti meccs előtt, amelyet június 9-én követ a Paraguayjal vívandó mérkőzés. Brazília az első helyen áll a dél-amerikai selejtezősorozatban négy mérkőzésen aratott négy győzelmével.

A dél-amerikai labdarúgó konföderáció (CONMEBOL) négy helyszínt már jóváhagyott a Copa América brazíliai megrendezésére, ugyanakkor még nem teljesen bizonyos, hogy az ország otthont tud-e adni a tornának. Alejandro Domínguez CONMEBOL-elnök két nappal ezelőtt kijelentette, hogy Brazíliaváros, Cuiaba, Goiania és Rio de Janeiro rendez majd meccseket zárt kapuk mögött, és szigorú higiéniai előírások betartása mellett. A koronavírus-járvánnyal küzdő Brazília hétfőn kapta meg a rendezés jogát a CONMEBOL-tól, miután az eredetileg kijelölt két házigazda, Kolumbia és Argentína nem képes otthont adni az eseménynek. Előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

Jair Bolsonaro brazil elnök azt mondta, ha rajta és a kormányon múlik, akkor megrendezik a Copa Américát, Luiz Eduardo Ramos kormányzásért felelős miniszter ugyanakkor úgy fogalmazott, amíg nem írják alá a hivatalos szerződéseket, addig nem lehet biztosra venni, hogy Brazíliában kerül sor a tornára. Már csak azért sem, mert a pandémia Brazíliában is komoly gondot jelent, és a járvány újabb fellobbanásától lehet tartani.

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) kedden közleményben fogalmazta meg „komoly aggodalmait” a brazíliai rendezéssel kapcsolatban.

„A döntés elhamarkodott, az új házigazda a koronavírus-járvány kellős közepén van, ami komoly következményekkel járhat a játékosok, a szakmai stábok tagjai és a lakosság egészségére nézve” – írta a FIFPro.

A tornát tavaly a pandémia miatt nem tudták megtartani. A Copa América a tervek szerint június 13-tól július 10-ig tart.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20
Ezek is érdekelhetik