UEFA: több mint nyolcmilliárd eurós bevételkiesésre számít a szövetség

MTI, N. T.MTI, N. T.
2021.05.21. 12:32
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) több mint nyolcmilliárd eurós bevételkieséssel számol a koronavírus-járvány által sújtott, 2019-től 2021-ig tartó időszakra az élvonalbeli és az alsóbb osztályú nemzeti bajnokságokat illetően.

Az UEFA legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy a kontinens első osztályú versenysorozatai esetében 7.2 milliárd, míg az alacsonyabb osztályú bajnokságoknál 1.5 milliárd eurós bevételkiesésre lehet számítani.

A belépőjegyek értékesítésének hiánya önmagában négymilliárd eurós mínuszt jelentett, a „szponzorációs és kereskedelmi bevételek” mértéke pedig az UEFA számításai szerint 2.7 milliárd euróval csökkent.

Tavaly nyáron az átigazolásokra fordított összeg 39 százalékkal volt kevesebb a 2019-eshez képest, míg az idén januári átigazolási időszakban a 2020-assal összevetve 56 százalékkal lett kisebb az az összeg, amelyet az egyesületek új játékosok szerződtetésére kifizettek.

A jelentés szerint az elmúlt év eleje óta 24 ország 15 első és 37 másodosztályú klubja került olyan súlyos pénzügyi válságba, hogy nem tudta folytatni a bajnokságot, vagy csődeljárással kellett szembenéznie. Az eddigi legrosszabb évben, 2011-ben 34 ilyen egyesületről tudott az UEFA.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24