Törökország: hiába fordított a Galata, a Besiktas a bajnok

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 22:04
null
Domagoj Vida (középen) szerezte a Besiktas első gólját a Göztepe elleni idényzárón (Fotó: AFP)
A Besiktas 2–1-re legyőzte Megyeri Balázs csapatát, a Göztepét a török labdarúgóliga utolsó fordulójában, ezzel maga mögött tartotta a tabella élén a Galatasarayt, valamint Szalai Attila együttesét, a Fenerbahcét, és fennállása 21. bajnoki címét ünnepelheti.

Az utolsó fordulót a Besiktas és a Galatasaray 81-81, a Fenerbahce 79 ponttal várhatta. A Galata csak úgy előzhette volna meg a Besiktast, ha több pontot szerez nála, mert az egymás elleni eredmények a „fekete sasoknak” kedveztek. A három bajnokesélyes mérkőzését értelemszerűen egy időben játszották. A második félidő(k) során a Galatasaray néhány perc erejéig átvette a vezetést az élő tabellán, miután megfordította a Yeni Malatyaspor elleni mérkőzését (3–1), de aztán a Besiktas az algériai Rasid Gezzal tizenegyesgóljával másodszor is megszerezte a vezetést a Göztepe vendégeként, és ezt követően már nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot.

A BAJNOKI CÍMET ÉRŐ GÓL


A Besiktas négy év után először, összességében 21. alkalommal lett török bajnok, ezzel megváltotta jegyét a Bajnokok Ligája következő kiírásának playoffkörébe. A Galatasaray is a BL-ben kezd majd, annak második selejtezőkörében. Szalai Attila csapata, a Fenerbahce az utolsó percekben szerzett gólokkal, már emberelőnyben megfordította a Kayserispor elleni idényzáróját (2–1), de nem tudott előrelépni a táblázaton, így a bajnoki pozíciója alapján „csak” az újonnan induló európai kupasorozatban, a Konferencialigában vehet majd részt – akárcsak a negyedik helyezett Trabzonspor. (Ha azonban a Besiktas legyőzi az Antalyasport a Török Kupa döntőjében, akkor a kupagyőztesnek fenntartott El-kvóta a Fener ölébe pottyan.)

A gólkirályi cím a Hatayspor gaboni csatárának, a 22 találatig jutó Aaron Boupendzának jár.

Búcsúzott az élvonaltól az Erzurum BB, a Genclerbirligi, a Denizlispor, valamint az FTC korábbi támadóját, Joseph Paintsilt is a soraiban tudó Ankaragücü. A tavalyi bajnok Istanbul Basaksehir – amely a Bajnokok Ligája csoportkörében ősszel legyőzte a Manchester Unitedet – sokáig a kiesés szélén táncolt, de az utolsó hét fordulóban veretlen maradt (ebben az időszakban 15 pontot gyűjtött), így 12. helyezettként bent maradt.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
42. FORDULÓ
Kayserispor–Fenerbahce 1–2
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.
Göztepe–Besiktas 1–2
Göztepe:Megyeri Balázs nem volt a meccskeret tagja.
Sivasspor–Kasimpasa 2–1
Kasimpasa: Varga Kevin kezdett, a szünetben lecserélték.
A bajnokság végeredménye: 1. Besiktas 84 pont, 2. Galatasaray 84, 3. Fenerbahce 82, 4. Trabzonspor 71

Legfrissebb hírek

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
19 órája

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

Tammy Abraham visszatér Birminghambe

Angol labdarúgás
2026.01.27. 19:36

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Kiderült, milyen anyagi feltételekkel kerülhet Szczecinbe Szalai Attila – sajtóhír

Légiósok
2026.01.26. 21:05
Ezek is érdekelhetik