Topolya: Szlovéniából érkezett az első nyári erősítés

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 17:22
null
Balról jobbra: Mladen Krsztajics vezetőedző, Zsemberi János, a TSC elnöke, Josip Calusic, Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója és Mirko Jovanovics sportigazgató (Fotó: FK TSC)
Alighogy véget értek a küzdelmek a szerb Szuperligában, a Topolyai Sport Club azonnal megkezdte a csapat megerősítését a következő idényre: a nyári átigazolási időszak első erősítése a horvát Josip Calusic, aki a szlovén Celjét erősítette.

 

A 28 éves hátvéd a bemutatása alkalmával elmondta, hogy a szerb bajnokságot nem nagyon ismeri, viszont tisztában van a topolyai együttes ambícióival és infrastrukturális felszereltségével.

„Örülök, hogy a TSC játékosa lettem, s köszönetet szeretnék mondani a vezetőségnek, akik felfigyeltek rám – nagyon bízom benne, hogy megfelelek majd az elvárásaiknak. Végigjártam a zágrábi Dinamo utánpótláscsapatait, szerepeltem a felnőtt csapatban, Topolyára a szlovén Celjéből érkeztem. Remélem, hogy sikerül megvalósítanunk a kitűzött célt, ami az európai kupaporondra való kijutásˮ – mondta Josip Calusic.

A TSC sportigazgatója, Mirko Jovanovics közölte, hogy a klub három játékossal, Janko Tumbaszeviccsel, Nebojsa Szkopljakkal és Borko Duronjiccsal nem hosszabbította meg a szerződést. Jovanovics elmondta, a topolyai klub még a téli átigazolási időszakban szerette volna megszerezni Calusicet, azonban ez akkor a horvát védő szerződése miatt nem volt lehetséges.

„Tapasztalt játékost szerződtettünk, aki a zágrábi Dinamóval szerepelt az Európa-ligában, az elmúlt két évet pedig a Celjében töltötte, amellyel bajnok lett és a Bajnokok Ligája-selejtezőjében is szerepeltˮ – mondta a sportigazgató.

A TSC június 15-én kezdi meg a felkészülést a 2021–2022-es idényre, majd június 25-én Szlovéniába utazik, ahol három felkészülési mérkőzésen lép pályára.

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik