Női futball: bajnok mindkét BL-döntős, a Barca és a Chelsea is

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 06:50
null
Negyedszer nyerte meg az angol Szuperligát a Chelsea (Fotó: Getty Images)
Vasárnap a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének mindkét résztvevője, az FC Barcelona és a Chelsea is biztossá tette bajnoki címét hazájában.

 

A Barcelona a mögöttünk hagyott hét utolsó napján 1–0-ra nyert Tenerifén, s mivel első számú üldözője, a Levante 1–1-es döntetlent játszott az Espanyollal, behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén. A Barca mind a 26 eddigi mérkőzését megnyerte a spanyol bajnokság jelenlegi kiírásában, és úgy lett bajnok már most, hogy három meccsel kevesebbet játszott a Levanténál és a harmadik Real Madridnál. A katalánok előnye jelenleg 16 pont a tabella élén, gólkülönbségük 128–5. A Barcelona egymást követő második évben, összességében hatodszor lett aranyérmes hazája bajnokságában.


Így ünnepeltek a barcelonai hölgyek a tenerifei szálláshelyükön


A Chelsea az angol Szuperliga utolsó, 22. fordulójában 5–0-ra nyert otthon a Reading ellen, ezzel megőrizte kétpontos előnyét az élen a Manchester Cityvel szemben. A bajnokság legeredményesebb játékosa a londoni együttesben futballozó Sam Kerr lett 21 találattal. A Chelsea egymás után másodszor, a legutóbbi hat kiírásból negyedszer végzett az élen.



A Barcelona és a Chelsea vasárnap 21 órától Göteborgban vívja egymással a Bajnokok Ligája idei döntőjét. Mindkét együttes az első BL-címéért lép majd pályára.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
17 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27
Ezek is érdekelhetik