Copa América: Kolumbiában nem lesznek meccsek, Argentína egyedül rendezhet

MTI, N. T.MTI, N. T.
2021.05.21. 11:04
null
Kolumbiában sokan nem lelkesedtek a rendezésért (Fotó: AFP)
Kolumbia nem rendez mérkőzéseket a június 13-án kezdődő labdarúgó Copa Américán, miután a dél-amerikai konföderáció (CONMEBOL) elutasította az ország kormányzatának azt a kérését, hogy halasszák novemberre a tornát.

„A nemzetközi versenynaptár, valamint az esemény logisztikai háttere nem teszi lehetővé, hogy őszre tegyük át a Copa Américát” – indokolta a döntést a CONMEBOL, hozzátéve, hogy a tornát biztosan megrendezik, az eredetileg Kolumbiába tervezett meccsek új helyszíneit pedig „a következő napokban” jelölik ki.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott Copa novemberi megrendezése mellett azzal kampányoltak a kolumbiaiak, hogy remélhetőleg akkor már több nézőt tudnának beengedni a stadionokba. Áprilisban Kolumbia sportminisztere, Ernesto Lucena Barrero még arról beszélt, hogy a rendezés „biztosabb, mint valaha”, azonban csak zárt kapuk mögött tudnak otthont adni az összecsapásoknak.

Alberto Fernández, a társrendező Argentína elnöke legutóbb egy rádiós interjúban úgy fogalmazott, gondolkodnak az önálló rendezésen, ha a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

A tavalyról elhalasztott 47. Copa América nyitó meccsét június 13-án Argentína és Chile játssza Buenos Airesben, a döntőt pedig július 10-én a kolumbiai Barranquillában rendezték volna. A tornán ezúttal csak dél-amerikai válogatottak vesznek részt, mert a meghívott Ausztrália és Katar lemondta a szereplést.

 


 

Legfrissebb hírek

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az első 100-szorosok, 7. rész: Diego Simeone már lefújás előtt felkapta a meccslabdát

Képes Sport
2026.03.02. 12:05

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
2026.02.24. 08:26

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31
Ezek is érdekelhetik