Marseille: elítéltek négy vezérszurkolót a zavargások miatt

2021.03.23. 19:16
null
Elítéltek négy vezérszurkolót, köztük Christophe Bourguignont (középen) a zavargások miatt (Fotó: AFP)
Az Olympique Marseille négy vezérszurkolóját 9-12 hónapos szabadságvesztésre ítélték amiatt, hogy futballhuligánok januárban behatoltak a csapat edzőközpontjába – írja az MTI.

 

Január 29-én mintegy háromszáz drukker vonult a létesítményhez a Rennes elleni hazai mérkőzés előtt a klubvezetés távozását követelve, egyesek közvetlenül a klubelnök Jacques-Henri Eyraud-nak címezték üzeneteiket. A dühös szurkolók közül jó páran petárdáztak, tűzijátékoztak, füst- és fénygránátokat dobáltak. Néhányan be is jutottak a Robert Louis Dreyfus Központba. Játékosok nem voltak jelen, két alkalmazott, illetve négy rendőr szenvedett kisebb sérülést, és 25 drukkert állítottak elő. A meccset végül elhalasztották.

A városi bíróság kedden négy szurkolói csoport vezetőjét büntette meg, a legsúlyosabb ítélet alapján egyiküknek egy évig nyomkövetőt kell hordania. A többieket 9-10 hónapos szabadságvesztéssel sújtották.

Jacques-Henri Eyraud azzal váltotta ki a szurkolók haragját, hogy közölte: nagy veszélyt jelent, hogy a tábor nagy része Marseille-ből származik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Ötből öt: közel a csúcshoz Pierre-Emerick Aubameyang

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 10:04

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
2026.09.06. 22:51

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2026.08.30. 23:46