Japán: az idén először most fogadnak külföldi sportolókat

K. Zs.K. Zs.
2021.03.10. 12:14
null
Fényjáték a jokohamai stadionban tavaly decemberben (Fotó: AFP)
A dél-koreai labdarúgó-válogatott utazik idén elsőként Japánba, miután a szigetország a tervek szerint feloldja a külföldi sportolók belépésére vonatkozó tilalmat – írja az MTI.

 

A dél-koreai sportági szövetség (KFA) szerdai bejelentése szerint a nemzeti együttes március 25-én, négy nappal a korlátozások enyhítését követően felkészülési mérkőzést játszik a japán csapattal Jokohamában.

A KFA közlése szerint sikerült megállapodni a dél-koreai kormánnyal, hogy a küldöttség tagjainak nem kell 14 napos karanténba vonulniuk a hazatérést követően, mert a felkészülés egy héten át buborékban zajlik majd a csapat nemzeti edzőközpontjában.

A két válogatott legutóbb 2019 decemberében csapott össze egymással, akkor 1–0-ra a dél-koreaiak nyertek.

Japán december vége óta nem fogad külföldi sportolókat a koronavírus-járvány miatt, eleinte március 7-én akarták feloldani a korlátozást, de végül két héttel meghosszabbították a határidőt.

Az egy évvel elhalasztott tokiói olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33