Klub-vb: Gignac duplájával elődöntős a Tigres, kiesett a házigazda

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 20:38
null
Kialakultak az elődöntő párosításai (Fotó: AFP)
A katari labdarúgó-klubvilágbajnokság első mérkőzésén a Tigres UANL André-Pierre Gignac duplájának köszönhetően fordított és bejutott az elődöntőbe, míg az egyiptomi al-Ahli szintén egygólos győzelmet aratott a katari al-Duhail ellen.

 

Jobban kezdte a találkozót az Ulszan Hyundai, amely a 24. percben megszerezte a vezetést. A Tigres UANL azonban magára talált és André-Pierre Gignac duplájával már az első játékrészben megfordította a mérkőzést. Mivel a fordulás után újabb gól nem született, a mexikói csapat várhatja a brazil Palmeiras elleni elődöntőt.

Első és egyben az egyetlen kaput eltaláló lövéséből szerzett gólt és nyerte meg a mérkőzést az al-Ahli. Hiába próbálkozott jóval többet a katari al-Duhail, a házigazdáknak a gólszerzés ma nem jött össze, így az egyiptomi csapat mérheti össze a tudását a Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchennel.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Tigres UANL (mexikói)–Ulszan Hyundai (dél-koreai) 2–1
(Gignac 38., 45+5. – 11-esből, ill. Kim Ki Hi 24.)
al-Duhail (katari)–al-Ahli (egyiptomi) 0–1
(el-Sahat 30.)

ELŐDÖNTŐ
vasárnap, 19.00: Palmeiras (brazil)–Tigres UANL (mexikói) (Tv: M4 Sport)
hétfő, 19.00: al-Ahli (egyiptomi)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Cirkusz a klub-vb – vagy az aranykor eljövetele?

Klub-vb
2025.07.16. 11:37

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
2025.07.13. 08:41

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

A PSG elleni vereséggel véget ért a Real Madrid negyedszázados sikersorozata

Klub-vb
2025.07.10. 10:38

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2025.07.08. 23:05

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2025.07.08. 06:48
Ezek is érdekelhetik