PSG: Di María Párizsban fejezné be európai pályafutását

2020.11.08. 12:09
null
Di María maradni szeretne Párizsban (Fotó: AFP)
Ángel Di María, a Paris SG argentin szélsője úgy nyilatkozott, készen áll rá, hogy meghosszabbítsa a klubbal az idény végén lejáró szerződését, és arról is beszélt, hogy a párizsi csapatnál szeretné befejezni futballpályafutása európai részét.

Ángel Di María, a Paris Saint-Germain argentin válogatott szélsője a francia együttesnél szeretné lezárni európai labdarúgó-karrierjét.

„Szívem szerint itt, Párizsban fejezném be pályafutásom európai részét, de tisztában vagyok vele, hogy ez nem csak rajtam múlik – nyilatkozta a Canal +-nak a támadó. – Elégedett vagyok a helyzetemmel, és a jelenlegi formámra sem lehet panaszom. Azt gondolom, hogy a PSG-nél mindenki szeret, már csak ezért is megpróbálok addig itt játszani, ameddig lehetőségem van rá.”

A 32 éves argentin szélső 2015 óta játszik a párizsi klubnál, s a jelenlegi idényben eddig nyolc meccsen négy gólnál és három asszisztnál jár – legutóbb éppen a héten volt eredményes, a Bajnokok Ligájában, amikor is az RB Leipzig ellen bevette Gulácsi Péter kapuját a végül 2–1-re elvesztett meccsen.

 

 

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
7 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.07.26. 13:52

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 14:14