Gyász: Simeone szerint Maradona mindig velünk marad

2020.11.26. 17:52
null
Diego Maradona és Diego Simeone egy 2014-es gálamérkőzésen (Fotó: AFP)
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának argentin vezetőedzője szerint a szerdán elhunyt Diego Maradona személyében a sportág mitikus alakja távozott az élők sorából – írja az MTI.

 

Az 50 éves szakember játékosként a Sevillában és az argentin válogatottban is együtt futballozott a 60 évesen szívrohamban elhunyt Maradonával.

„Úgy nőttünk fel, hogy Diegót néztük, amikor elkezdtünk focizni, és ő utat mutatott nekünk, hogyan is kell ezt a játékot játszani” – mondta Simeone. Hozzátette, Maradona „lázadó személyiségének” számos pozitív és negatív történéssel kellett megbirkóznia, de minden idők egyik legjobb futballistája „mindig előre tekintett”.

„Rengeteget adott nekünk, és amit a pályán nyújtottunk, az abból fakadt, amit tőle láttunk. Sevillában fantasztikus módon a szárnyai alá vett, emellett megmutatta nekem, hogy mit jelent az argentin válogatottban futballozni” – jelentette ki Simeone, majd hozzátette, úgy érzi, Maradona „mindig is velünk marad”.

Jorge Valdano, aki az 1986-os világbajnoki győzelem során Maradona csapattársa volt, a spanyol televíziónak nyilatkozva könnyek között búcsúzott barátjától és csapattársától.

„Fájdalmas az elvesztése, akár arra gondolok, milyen játékos volt, akár arra, hogy milyen ember. Amikor rá és a vele megélt emlékeimre gondolok, az mindig mosolyt csal az arcomra” – nyilatkozta a 23-szoros argentin válogatott támadó, aki az 1986-os vb-döntőben gólt is szerzett.

„Diego bárki másnál jobban megszenvedte saját sorsának nagylelkűségét, volt valami perverz abban, ahogyan minden álma valóra vált” – fogalmazott Valdano, és hozzátette: „soha nem volt annál boldogabb, mint amikor pályán lehetett, mert akkor mindig az élete szerelmével, a labdával volt randevúja.”

Diego Maradonát csütörtök este Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezik örök nyugalomra, ahova a szüleit is temették.

A Maradonával kapcsolatos további cikkeinket, híreinket megtekintheti ide kattintva.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07