Edzősors: csaknem húsz év után visszatért korábbi klubjához a vb-győztes tréner

R. B.R. B.
2020.10.16. 08:14
null
Scolari ismét a Cruzeiro kispadján (Fotó: AFP)
A brazil másodosztályban szereplő Cuzeiro a hivatalos honlapján bejelentette, Luiz Felipe Scolari veszi át a csapat irányítását.

 

A novemberben 72. életévét betöltő brazil szakember 2022-ig szóló megállapodást kötött a Belo Horizonte-i csapattal, amelynél 2000-ben és 2001-ben már dolgozott.

Scolari számos helyen megfordult szakvezetőként. Hazáján kívül dolgozott Kuvaitban, Szaúd-Arábiában, Japánban, Üzbegisztánban és Kínában is. A brazil válogatottal 2002-ben világbajnoki címet nyert, két évvel később a portugál nemzeti együttessel ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon. A 2008–2009-es idényben az angol Chelsea mestere volt.

A Cruzeiro 1921 óta íródó története során 2019-ben először esett ki a brazil első osztályból, így idén a Série B-ben szerepel. Az együttes a bajnokság feléhez közeledve a 19., utolsó előtti helyen áll úgy, hogy hat pontot levontak tőle.

Scolari legutóbb a Palmeiras edzője volt, ám 2019 szeptemberében menesztették.


 

Legfrissebb hírek

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
2026.03.16. 17:44

Brazília: tömegverekedés és huszonhárom piros lap az állami bajnoki döntőben

Minden más foci
2026.03.09. 12:39

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40
Ezek is érdekelhetik