Edzősors: Bölöni László a Panathinaikosz vezetőedzője lehet

I. SZ., V. GY.I. SZ., V. GY.
2020.10.12. 15:49
null
Bölöni Lászlót Athénba hívják (Fotó: Szabó Miklós)
A román ProSport információi szerint a Panathinaikosz Bölöni Lászlót szeretné vezetőedzőjének. A magyar szakember a Nemzeti Sportnak megerősítette, valóban megkeresték az athéniak.

A görög bajnokságot rémesen kezdte a Panathinaikosz, három forduló után egy döntetlennel és két vereséggel a 14 csapatos görög élvonal 13. helyén áll.

A csapat élére a nyáron kinevezett (a Real Madrid harmadik számú csapatának éléről csábították el) spanyol Daniel Poyatos Algaba vezetőedző állása veszélybe került, és a román ProSport szerint Bölönivel szóban már meg is egyeztek, napokon belül bejelenthetik a váltást.

A Nemzeti Sport megkereste Bölöni Lászlót, aki a tavaszi szezon után távozott a Royal Antwerptől, majd augusztusban aláírt a Genthez, amelytől néhány mérkőzés után távoznia kellett.

Bölöni elmondta, két nappal ezelőtt valóban megkeresték a görögök, de egyelőre csak telefonon beszélt a klub vezetőivel. Jelenleg Budapesten tartózkodik, ahhoz, hogy a tárgyalás komolyra forduljon, Athénba kellene utaznia.

Ha Bölöni elvállalja a felkérést, Forner Miklós (1928–1929), Künsztler József (1929–1934), Guttmann Béla (1967–1968) és Puskás Ferenc (1970–1974) után a Panathinaikosz ötödik magyar vezetőedzője lehet.

Legfrissebb hírek

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
2026.03.19. 20:50

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
2026.03.19. 16:19

Ezüstérmes Alessandro Chiappini csapata a női röpi Challenge-kupában

Röplabda
2026.03.18. 20:01

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz nyerte meg a görög rangadót

Kosárlabda
2026.03.06. 23:04

Újabb három telt házas előadáson vetítették le a Bölöni Lászlóról készült filmet

Minden más foci
2026.03.04. 18:02

Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen – videó

Minden más foci
2026.02.28. 16:42

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36
Ezek is érdekelhetik