Hollandia: Rijkaard nem vállalta a kapitányi posztot

MTI MTIMTI MTI
2020.09.11. 20:06
null
Frank Rijkaardot felkérték, hogy térjen vissza a holland válogatott szövetségi kapitányi posztjára, de nem vállalta a feladatot (Fotó: AFP)
Frank Rijkaardot felkérték, hogy térjen vissza a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, de nem vállalta a feladatot.

 

Az 57 éves Rijkaard azzal indokolta döntését, hogy edzőként nem szeretne visszatérni a profi futball világába. Legutóbbi megbízatása végén, 2013-ban – amikor menesztették Szaúd-Arábia válogatottjának éléről – már bejelentette, hogy nincs több ambíciója edzőként tevékenykedni.

Az egykori kiváló futballista 1998 és 2000 között már irányította a holland nemzeti együttest, majd a Sparta Rotterdam, az FC Barcelona és a Galatasaray vezetőedzője volt. A katalánokkal a spanyol bajnokságot kétszer, a Bajnokok Ligáját egyszer nyerte meg.

A Telegraaf című napilap pénteki beszámolója szerint Eric Gudde és Nico-Jan Hoogma, a holland szövetség (KNVB) igazgatói azért kérték fel Rijkaardot, mert őt tartják az ideális jelöltnek a kapitányi posztra, hiszen tökéletesen megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket Ronald Koeman távozása után felvázoltak.

Koeman azért mondott le augusztusban, mert az FC Barcelona vezetőedzője lett. A KNVB a közelmúltban kikérte a válogatott játékosok véleményét is, akik közölték, nem szeretnék, ha ismét Louis van Gaal lenne a kapitány, helyette Henk ten Cate kinevezését javasolják, de Rijkaard visszatérését is támogatták.

A hollandok októberben Mexikó, Bosznia-Hercegovina és Olaszország ellen lépnek pályára, s a szövetség reményei szerint ezen a három találkozón már az új edző irányítja a nemzeti csapatot.

Legfrissebb hírek

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
2026.04.28. 11:13

Sasok és legyek – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.04.20. 01:23

Kevesebb mint két hónappal a világbajnokság előtt menesztették a szaúdi válogatott szövetségi kapitányát

Foci vb 2026
2026.04.17. 17:08

Marco Rose lehet Tóth Alex edzője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.15. 12:01

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

A sikeredző állásába került a Köbenhavn pocsék idénye, Schäferék korábbi mestere váltja

Minden más foci
2026.03.30. 13:05

A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2026.03.27. 22:59

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 13:03
Ezek is érdekelhetik