PSG: Maradok Párizsban és a Bajnokok Ligája-győzelem a cél – Neymar

2020.08.31. 16:48
null
Neymar az idén nem emelhette magasba a BL-trófeát (Fotó: AFP)
Biztosan nem vált csapatot Neymar ebben az átigazolási időszakban – állítja ő maga. Sőt, a Bajnokok Ligája döntőjében egy héttel ezelőtt vereséget szenvedő brazil játékos saját elmondása szerint eltökéltebb, mint valaha – legfőbb célja, hogy megszerezze klubja számára a hőn áhított BL-trófeát.  


„Maradok Párizsban a 2020–2021-es idényben is. Az ambícióim nem változtak, a cél az, hogy visszatérjek a Bajnokok Ligája döntéjébe, de ezúttal szeretném győztesen elhagyni a pályát. Szeretném, ha a nevem nyomot hagyna a klub történelmében, és ezért mindent megteszek” – mondta Neymar a Paris Saint-Germain hivatalos honlapjának.

A brazil szupersztár tavaly látszólag minden követ megmozgatott, hogy visszatérjen Barcelonába Lionel Messi mellé, ám a transzfer meghiúsult. Ezt követően a PSG-nek kifejezetten jó idénye volt, hiszen Franciaországban az összes lehetséges trófeát elhódította, ráadásul bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Eközben a katalánok 12 év után először maradtak trófea nélkül, míg Messi a jelek szerint mindenképpen távozni szeretne. Ilyen körülmények között úgy tűnik, már fel sem vetődik Neymar visszatérése a Camp Nouba.

„Ha az emberek eddig kételkedtek abban, hogy a PSG Európa egyik legjobb klubja, akkor azt hiszem, ezeket a kételyeket eloszlattuk Lisszabonban. Magabiztosan és megújulva tértünk vissza Párizsba, azzal a tudattal, hogy a most következő idényben készen állunk minden előttünk álló kihívásra” – fejezte be mondandóját Neymar.

Legfrissebb hírek

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28