NL: semleges helyszínen rendezhetnek néhány meccset

2020.08.13. 16:44
null
Semleges helyszínen rendezhetnek néhány Nemzetek Ligája-mérkőzést (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány hatására néhány mérkőzést semleges helyszínen rendezhetnek a labdarúgó Nemzetek Ligájában.

 

A Reuters brit hírügynökség értesülései szerint az esetleges helyszínváltozásokról a Bajnokok Ligája jövő vasárnapi fináléja előtt határoz az európai szövetség (UEFA). A döntésnél figyelembe veszik, hogy Európa-szerte hogyan áll a vírushelyzet, és milyen óvintézkedések vannak életben, mivel szeretnék elkerülni, hogy az utolsó pillanatokban kelljen törölni a találkozókat. Az UEFA a múlt héten kijelentette: szoros együttműködésre számít a válogatottakkal a nehéz helyzetben, amikor a semleges helyszínen történő meccsrendezést sem szabad kizárni a lehetőségek közül.

Az UEFA jelenlegi szándékai szerint valamennyi találkozót zárt kapuk mögött rendeznék, ám néhány ország részéről – ahol a járványügyi helyzet kedvezőbb – felvetődött az igény, hogy ha korlátozásokkal is, de engedhessenek be szurkolókat. Magyarország mellett Lengyelországban engedélyezett a drukkerek belépése a futballstadionokba, és Franciaországban, valamint Svájcban is rendeztek már néhány találkozót korlátozott nézőszámmal.

Nehezíti az UEFA helyzetét, hogy miközben a 2019–2020-as európai kupaidény záró tornái zajlanak – a Bajnokok Ligája Portugáliában, az Európa-liga Németországban ér véget –, addig párhuzamosan el kellett kezdeni ezen sorozatok előselejtezőit a következő szezonra. Így a járvány miatti további csúszás jelentős hatást gyakorolhatna a versenynaptárra, ennek jegyében dőlt el játék nélkül a BL előselejtezőjének döntője, azt követően, hogy a koszovói Drita két játékosa is pozitív koronavírustesztet adott az északír Linfield elleni meccs előtt.

Görögország, Ciprus és Lengyelország mellett Magyarország is ajánlatot tett semleges helyszínű rendezésre az UEFA égisze alá tartozó tétmérkőzésekre, ha a világjárvány miatt azokra az eredeti helyszínen nem kerülhet sor.

A Nemzetek Ligája első két fordulóját szeptember 3. és 8. között rendezik a kontinens valamennyi nemzeti csapatának részvételével – a magyar válogatott 3-án a törökök ellen idegenben, 6-án az oroszok ellen hazai pályán játszik.

Legfrissebb hírek

Senki sem alakított ki több helyzetet az NL-ben, mint Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.10.07. 12:40

Schäfer András jót derült: „…akkor nézzétek a spanyolokat!”

Magyar válogatott
2026.10.06. 07:25

Szurkolói vélemények: Szoboszlai vitte a fiúkat a hátán; Ez a csapat az A-ligába való

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:05

Kerkez Milos fejesével megtört a gólcsend, győzelem Grúzia ellen!; Minden másodlagos a Ronaldo-ügy árnyékában

E-újság
2026.10.03. 00:42

Az északírek 3–0-ra legyőzték Ukrajnát, és a csoport élére ugrottak

Minden más foci
2026.10.02. 22:40

Közel kétmillióan követték ki Portugáliát Instagramon CR7 távozása óta

Minden más foci
2026.10.02. 19:36

Meggypiros hazai szerelésben játszunk Grúzia ellen

Magyar válogatott
2026.10.02. 18:22

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17