Eurofutball: a trófeahalmozó tréner visszatért a Benficához

B. L.B. L.
2020.07.18. 09:19
null
Szerdán Carioca bajnoki címet ünnepelhetett a Flamengóval (Fotó: AFP)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság leendő ezüstérmese, a Benfica bejelentette korábbi edzője, Jorge Jesus visszatérését. A 65 éves portugál szakember legutóbb a Flamengót irányította, de élt a szerződésben foglalt felbontási jogával, így visszatérhet volt csapatához.

 

Azt nem lehetne állítani, hogy a mögöttünk hagyott 13 hónap alatt tétlenkedett volna, hiszen a Flamengo ebben az időszakban megnyerte a Libertadores-kupát, a brazil bajnokságot és Szuperkupát, valamint dél-amerikai Szuperkupát is (összesen hat trófeát szerzett), miközben a klubvilágbajnokságon csak ráadásban kapott ki a BL-győztes Liverpooltól.

Jorge Jesus 2009 és 2015 nyara között irányította a Benficát, a lisszaboniakkal három bajnoki címet, egy Portugál Kupát, öt Ligakupát és egy Szuperkupát nyert – valamint kétszer is Európa-liga-döntőig vezette a klubot.

A Benfica hiába állt sokáig jól a jelenlegi kiírásban, és vezetett hét ponttal a Porto előtt (54–47) a rangadójukat megelőzően, ezt követően csúnyán visszaesett, és az utolsó két forduló eredményétől függetlenül ezüstérmes lesz (71–79).

Így búcsúzott a Flamengo



Így köszöntött a Benfica

 

Legfrissebb hírek

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
Tegnap, 16:15

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Megvan a következő BL-idény első résztvevője, Izlandról érkezik

Minden más foci
2026.09.20. 09:05

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

Tiki-taka, távoli bomba: parádés gólok a Libertadores-kupa negyeddöntőjében – videó!

Minden más foci
2026.08.20. 11:46