Labdarúgás: Platini a FIFA-elnök lemondását követeli

MTI MTIMTI MTI
2020.05.13. 20:48
null
Michel Platini egy 2019-es konferencián (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) irányító Gianni Infantino lemondását követelte Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) korábbi elnöke.

A francia sportdiplomata azt kifogásolta, hogy Infantino titokban háromszor találkozott Michael Lauber svájci államügyésszel, miközben az vizsgálatot vezetett a FIFA ellen.

Ők ketten érinthetetlennek és a törvények felett állónak tartják magukat” – mondta a 64 éves Platini szerdán a L'Illustré svájci lapnak.

Lauber amiatt került a kritikák középpontjába, hogy a túlságosan lassú ügymenet következtében áprilisban elévülés miatt leállt a svájci ügyészség vizsgálata több német funkcionárius ellen, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek.

Platini manipulátornak és opportunistának nevezte Infantinót, aki 2016-ban még az UEFA főtitkáraként megakadályozta az ő FIFA-elnökké választását azáltal, hogy – Joseph Blatter akkori FIFA-vezetővel együtt – korrupció miatt eltiltatta őt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől. Ennek oka egy kétmillió frankos kifizetés volt Blattertől Platininak 2011-ben. Az összegről mindketten azt állították, hogy megkésett átutalás volt egy korábbi tanácsadási szerepvállalásért.

A svájci parlament illetékes bizottsága szerdán tanácskozott Lauber beidézése ügyében, ami az első lépés lehet az államügyész felfüggesztése felé. Az ügyészség felügyeleti testülete előzőleg kötelezettségszegést, bűnpártolást és hivatali titok megsértését állapította meg amiatt, hogy Lauber 2016-ban és 2017-ben titokban találkozott Infantinóval.

Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
18 órája

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29