Paraguay: meghosszabbították Ronaldinhóék letartóztatását

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 15:15
null
Meghosszabbították Ronaldinhóék letartóztatását (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, csütörtökön előállították a korábbi kiváló brazil labdarúgót, Ronaldinhót és fivérét, Roberto de Assis Moreirát a paraguayi hatóságok. A két brazil a gyanú szerint hamis okmányokkal jutott be az országba, s noha pénteken olyan sajtóhírek jelentek meg, hogy a kihallgatás után szabadon engedték őket, szombaton a bíróság elrendelte a letartóztatásuk meghosszabbítását.

 

Ronaldinho és testvére is paraguayi útlevéllel lépett be az országba (egy gyermekeknek szóló jótékonysági program, illetve könyve népszerűsítése miatt), annak ellenére, hogy természetesen egyikük sem paraguayi állampolgár. A brazil azt állította, ajándékba kapták az útlevelet, és nem is gondoltak rá, hogy emiatt bajba kerülhetnek.

A két brazil azt szerette volna elérni, hogy házi őrizetbe kerüljön, ezt azonban a bíró a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva elutasította. Arra is hivatkoztak, hogy Ronaldinho testvérének a szívproblémái miatt orvosi kezelésre van szüksége, az ezt bizonyító dokumentumokat azonban nem tudták bemutatni.

„Ronaldinho nem érti, mi történik” – idézi a Reuters beszámolója a brazil labdarúgó ügyvédjét, Tarek Tumát, aki hihetetlennek nevezte a bíró döntését, valamint elárulta, napokon belül fellebbeznek.

A helyi média a rendőrségre hivatkozva arról ír: annak ellenére, hogy a napokban több, rendőrökkel és a börtönben dolgozókkal készült közös szelfi is megjelent az interneten, Ronaldinhóéknak nem jár különleges bánásmód, a két brazil mellett még egy ember van a cellájukban.

Legfrissebb hírek

Raheem Sterling távozott a Chelsea-től – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.28. 18:08

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

Magyar válogatott
2025.12.13. 08:03

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Feröer sima győzelemmel zárta a csoportkört, és középdöntőbe jutott a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik