Játékossors: csodagyereknek indult, 27 évesen befejezte a cseh csatár!

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 17:53
null
Václav Kadlec 2013-ban nagy reményekkel érkezett Németországba – pályafutása sosem bontakozhatott ki. (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását a csehek 15-szörös válogatott támadója, Václav Kadlec. A támadó csupán 27 évesen kényszerül félre tenni a stoplist – profi szinten végleg.

 

Kadlec igazi csodagyerekként indult, 16 esztendősen már a felnőttek között játszott a Sparta Prahában. A válogatottban két évvel később, 2010-ben mutatkozott be, nem csoda, hogy alig múlt 21 éves, amikor lecsapott rá az Eintracht Frankfurt. Csakhogy Németországba már egy súlyos térdsérülés után érkezett, majd az első, viszonylag még jól alakuló idénye után (29 tétmérkőzésen nyolc gól) újabb sérülések jöttek. Hiába adták kölcsön a Spartához, majd igazolt a dán Midtjyllandhoz, sehol sem tudott igazán játékba lendülni.

2016 nyarán vissza is vásárolta a Sparta, az idénye kifejezetten biztatóan indult, az Európa-ligában például duplázott az Internazionale ellen. Ám novemberben ismét megsérült a térde. Ezt követően három és fél év alatt 99 bajnokiból 68-ról hiányzott különböző – többnyire a térdeivel kapcsolatos – problémák miatt. Nem csoda, ha mostanra odáig jutott, ha még egyáltalán járni akar, ideje, hogy feladja a profi labdarúgó-karrierjét.

„A térdem nem engedi, hogy folytassam – írta az Instagram-oldalán közzétett búcsúposztban. – Eljött az idő, hogy elbúcsúzzak a profi futballtól. Az állandó térdproblémáimat nem sikerült a hátam mögött hagynom, és most már gondolnom kell a pályán kívüli életre is. Köszönöm mindenkinek a támogatást, amit kaptam, különösen az elmúlt években! Itt a vége.”



Legfrissebb hírek

28 évesen visszavonul Bartók Donát

Kézilabda
2025.06.09. 14:15

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Szívproblémák miatt kórházba került a cseh futball-legenda, Tomás Rosicky

Minden más foci
2025.05.26. 12:00

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Bejelentette visszavonulását a világbajnok kézilabdakapus

Kézilabda
2025.04.25. 13:59

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
2025.04.14. 15:29
Ezek is érdekelhetik