Játékossors: 41 évesen végleg visszavonul a világbajnok brazil védő

T. M.T. M.
2020.01.29. 18:56
null
Lúcio bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Lúcio, aki 2002-ben labdarúgó-világbajnok lett Brazíliával. A 41 éves középhátvéd játékosként Bajnokok Ligáját, olasz és német bajnokságot is nyert.

 

Lúcio 2002-ben világbajnok lett a brazil válogatottal, amellyel a 2006-os és a 2010-es vb-n is részt vett, utóbbin ő volt a gárda csapatkapitánya. A selecaóval emellett két Konföderációs Kupa-győzelemnek is örülhetett. A 41 éves játékos 105-ször léphetett pályára a nemzeti együttesben.

A középhátvéd európai karrierje során a Leverkusen, a Bayern München, az Inter és a Juventus mezét viselte. Legnagyobb sikerét a milánóiakkal érte el, 2010-ben magasba emelhette a Bajnokok Ligája-trófeát. A Bayern Münchennel és az Interrel is bajnok, illetve kupagyőztes lett.

Lúcio az utóbbi két évben egy brazil regionális ligában futballozott, a Brasiliensében, most pedig a Globo Esporténak jelentette be a visszavonulását.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
3 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
12 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
16 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
18 órája

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31