Kép: ezért járt a sárga Ramosnak, a bíró elnézést kért

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 12:05
null
Sergio Ramos hiába magyarázkodott, sárga lapot kapott (Fotó: AFP)
Meglehetősen furcsa „szabálytalanság” miatt kapott sárga lapot Sergio Ramos a csütörtöki, Románia elleni mérkőzésen. A Real Madrid védője kezeivel szemüveget formálva ünnepelt gólja után, ami után jött a figyelmeztetés.

 

A legeredményesebb spanyolok közé ezzel a találattal betörő Ramos hiába próbálta elmagyarázni Deniz Aytekin játékvezetőnek, hogy nem provokációról van szó, a német ezt éppen annak vette, így járt a sárga lap.

Ramos a meccs után elárulta, szemüveges unokaöccsét utánozta gólörömével, a játékvezető pedig a félidőben elnézést kért tőle hibájáért – írja az AS.

„A sárga lap kisebb zavar eredménye. Az unokaöcsémért csináltam. Mindketten szemüveget hordunk, azért csináltam, hogy felvidítsam, és neki ajánljam a gólomat. A játékvezető azt hitte, a nézők felé mutogattam” – magyarázta utólag Ramos.

M*A*J on Twitter

Poor Ramos even tried telling the referee to check VAR that his goggle celebration was aimed at the camera and wasn't mocking official. FFS #ROMESP


LABDARÚGÓ EB 2020, SELEJTEZŐ

F-CSOPORT
ROMÁNIA–SPANYOLORSZÁG 1–2 (0–1)

Bukarest, Nemzeti Aréna. Vezette: Deniz Aytekin (német)
Románia: Tatarusanu – Benzar, Nedelcearu, Chiriches, Grigore, Tosca – Deac (Maxim, 72.), Marin, Stanciu (I. Hagi, 63.) – Puscas, Keserü (Andone, 56.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra
Spanyolország: Kepa – Jesús Navas, D. Llorente, Sergio Ramos, Jordi Alba – Fabián Ruiz, Busquets, Saúl Níguez – Rodrigo (Oyarzabal, 71.), Paco Alcácer (Hermoso, 85.), Dani Ceballos (Sarabia, 77.). Szövetségi kapitány: Robert Moreno
Gólszerző: Andone (59.), ill. Sergio Ramos (29. – 11-esből), Paco Alcácer (47.)

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30
Ezek is érdekelhetik