Dánia: Bendtner hazaigazolt, négy hónapos szerződést kapott

H. D.H. D.
2019.09.03. 13:40
null
Nicklas Bendtner az FC Köbenhavnban folytatja a pályafutását (Fotó: fck.dk)
A dán FC Köbenhavn labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Nicklas Bendtnert.

 

Az FC Köbenhavn szűkszavú közleménye szerint Nicklas Bendtner a 2019-es év végéig szóló szerződést kötött a dán bajnokcsapattal. A bemutatkozó sajtótájékoztatót szerdán tartják meg.

A 81-szeres dán válogatott csatár a norvég bajnok Rosenborgot hagyta ott a Köbenhavn kedvéért. Érdekesség, hogy a 31 éves csatár a felnőttek között eddig egyetlen dán csapatban sem futballozott.

A korábban többek között az Arsenalban, a Juventusban és a Wolfsburgban is megforduló csatár a dán bajnokság mellett az Európa-ligában is pályára léphet majd: a Köbenhavn a Dinamo Kijevvel, a Malmővel és a Luganóval került egy csoportba.

F.C. København on Twitter

Velkommen, Nicklas #fcklive #sldk https://t.co/UZkcsdEIAu



Legfrissebb hírek

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

A sikeredző állásába került a Köbenhavn pocsék idénye, Schäferék korábbi mestere váltja

Minden más foci
2026.03.30. 13:05

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39
Ezek is érdekelhetik