Sepsi: a bajnok ellen is megőrizték veretlenségüket

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2019.08.17. 22:13
null
Fotó: Sepsi OSK Facebook
Nagyon reménykedtek a Sepsi OSK szurkolói, hogy megtörhetik a CFR elleni rossz szériájukat a Liga I-ben, és hét vereség után elkaphatják a kolozsváriak „cserecsapatát”. Dan Petrescu, a CFR edzője ugyanis ismét a „bajnoki” sorát küldte pályára Szentgyörgyön: a Celtic elleni győztes BL-selejtező kezdőjéből csak Mario Rondón maradt hírmondónak, de az éllovas így is jó volt az 1–1-es döntetlenre a Székelyföldön.

 

A közel 4000 néző előtt lejátszott meccset a CFR „cseréi” kezdték jobban, és Adrian Paun estében kapuba kotort góljával gyorsan meg is szerezte a vezetést a vendégcsapat.

A főként Goran Karanovics kiugratására játszó Sepsi ezt követően inkább pontrúgásokból volt veszélyes, és egy bal oldali szabadrúgásból ki is egyenlített: Dylan Flores rövid felső sarokra csavart labdáját Cosmin Vatca bevédte.

A szünet után két óvatosabb csapat próbált úgy nyerni, hogy közben egy percig se kockáztassa a biztos döntetlent. Ez a CFR-nek ment jobban, a Sepsit Fejér Béla két nagy védése mentette meg a vereségtől, aki előbb Cotache, majd Hoban lövését hárította látványos bravúrral.

A végén ugyan a kolozsvári kapu előtt zajlott a játék, de a Sepsinek a második félidőben nem volt kaput találó lövése – a szurkolók így is elégedetten énekelték el kedvenceiknek a székely himnuszt.

A Sepsi hat forduló után is veretlen, egy győzelem mellett öt döntetlen került a mérlegébe.

ROMÁNIA, LIGA I
6. FORDULÓ
Sepsi OSK–CFR 1–1
(Flores 31., ill. Paun 10.)
Az élcsoport: 1. CFR 14 pont, 2. Viitorul 11, 3. Poli Iasi 11, …7. Sepsi 8

Legfrissebb hírek

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.07.20. 23:05

Diószegi László: Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy a Sepsit az élvonalban tartsam

Minden más foci
2026.07.16. 18:16

Románia: a Sepsihez szerződött a korábbi fehérvári szélső

Minden más foci
2026.07.06. 18:15

Szabó István a Sepsi ellen mutatkozott be a Csíkszereda kispadján

Minden más foci
2026.06.20. 13:40