PSG: amíg ez nem teljesül, Neymar biztosan nem távozik

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.08.19. 08:48
null
Neymar készül a visszatérésre, kérdés, ezt melyik csapat színeiben teheti meg (Fotó: AFP)
Továbbra sem lehet tudni, hol folytatja pályafutását a PSG-ben futballozó Neymar, azt azonban az együttes vezetőedzője, Thomas Tuchel elárulta, hogy a brazil klasszis biztosan nem távozik a megfelelő utód nélkül.

 

Neymar a vasárnapi, Rennes elleni keretben sem kapott helyet, és a hiánya meglátszott a címvédő játékán: a párizsiak hiába szereztek vezetést, a hazai csapat fordított, így már a 2. fordulóban elvette a PSG veretlenségét.

Az elvágyódó brazil támadót hol a Real Madriddal, hol korábbi klubjával, az FC Barcelonával hozzák szóba, egyelőre azonban csak egyvalamit lehet biztosra venni.

„Neymar nem távozik utód nélkül, ez ki van zárva. Amennyiben marad, segíthet minket a céljaink elérésében. Nem fontos, hogy én mit gondolok. Azért nem játszhatott ma, mert még nincs megfelelő állapotban. Ez a helyzet, egyébként semmi sem változott” – mondta Thomas Tuchel a Canal+-nak a Rennes elleni 2–1-es vereség után.

„Nem könnyű ez, ugye? A klubnak, nekünk, játékosoknak, senkinek nem az. De ez nem kifogás, azért kaptunk ki, mert nem koncentráltunk eléggé. Neymar nem volt itt, nekünk viszont magunkkal kell foglalkoznunk, és megtennünk minden tőlünk telhetőt” – tette hozzá Thiago Silva.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49
Ezek is érdekelhetik