Felkészülés: Holender debütált, gólhelyzetig jutott az Inter ellen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 19:40
null
A Lugano nagyot küzdött az Inter ellen, de 2–1-re alulmaradt (Fotó: Lugano hivatalos honlapja)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale 2–1-re legyőzte a svájci Luganót, melynek kezdőjében szerepet kapott Vécsei Bálint és Kecskés Ákos, a kispadon pedig ott volt az előző NB I-es idény gólkirálya, Holender Filip is.

 

Az Inter erős kezdővel állt fel a Lugano ellen, nem meglepő módon azonban Mauro Icardi nevét nem találhattuk meg a cserék között sem, mivel távozott a csapat edzőtáborából. Továbbá hiányzott az argentin csatár, Lautaro Martínez, valamint az új igazolás Diego Godín is, mindketten a Copa América miatt, amely július 7-én ért véget.

Az olaszok a félidő közepén szerezték meg a vezetést Stefano Sensinek köszönhetően, aki a nyáron érkezett kölcsönbe a Sassuolo együttesétől (0–1). A mérkőzés 45. percében megduplázta előnyét Antonio Conte együttese, a horvát válogatott középpályás, Marcelo Brozovic talált a kapuba (0–2).

A mérkőzésen beállt a Budapest Honvéd korábbi támadója, Holender Filip, aki a 79. percben nagy helyzetig jutott el, Ranocchia azonban menteni tudott lövése után, számol be róla a Sky Italia. A találkozó végén így is szépített a Lugano, Leotrim Kryeziu góljával (1–2).

A maradék néhány percben azonban már nem sikerült az egyenlítés, így 2–1-re győzött az Internazionale.

Vasárnap további topligás csapatok léptek pályára felkészülési meccseken, amelyeken az olasz élvonalbeli csapatok kiütötték az alacsonyabb osztályú együtteseket, míg nagy meglepetésre a skót Rangers simán, 4–0-ra megverte a francia Marseille-t. Nem várt eredmény, hogy a Schalke kétgólos előny után csak 2–2-es döntetlent ért el a német negyedosztályú Wattenscheid ellen. A holland bajnok Ajax 2–1-re legyőzte a török ezüstérmes Basaksehirt.

Angol csapatok is pályára léptek, köztük a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool is, erről bővebben itt olvashatnak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Lugano–Internazionale 1–2
(Kryeziu 87., ill. Sensi 25., Brozovic 45.)
Rangers FC–Olympique Marseille 4–0
Ajax–Basaksehir 2–1
Schalke–Wattenscheid 2–2
Bologna–Rappresentativa Sciliar 5–0
Fiorentina–Real Vicenza 6–1
Torino–Merano 15–0
Hellas Verona–US Priminero 12–0

Legfrissebb hírek

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36
Ezek is érdekelhetik