Játékossors: Hamsík érkezését bejelentették Kínában

2019.02.18. 11:51
A Napoli elnöke után a Talien Jifang is bejelentette, hogy Marek Hamsík a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klubnál folytatja pályafutását.

Aurelio De Laurentiis, a nápolyi egyesület elnöke korábban közösségi oldalán már bejelentette, hogy mindenben megegyezett a Talien Jifanggal Marek Hamsík átigazolása kapcsán. Bár korábban voltak homályos részletek a transzfer kapcsán, hétfőn a kínai élvonalbeli klub is megerősítette, hogy szerződtette a 31 éves besztercebányai futballistát. Bár korábban voltak homályos részletek a transzfer kapcsán, hétfőn a kínai élvonalbeli klub is megerősítette, hogy szerződtette a 31 éves besztercebányai futballistát.



Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint a Napoli 20 millió euróért adta el Hamsíkot a Talien Jifangnak, amelynél évi 9 millió eurót fog keresni a rutinos középpályás. A kínai élvonalban szereplő gárda a 2018-as idényben a 11. helyen végzett. Ebben az együttesben futballozik többek között Nicolás Gaitán és Yannick Carrasco is.

Hamsík 2007-ben a Bresciától szerződött a Napolihoz, amelynek színeiben több mint ötszáz tétmérkőzésen lépett pályára, s több mint 120 gólt szerzett. 2014 óta ő volt a csapat kapitánya. Az együttessel két Olasz Kupát és egy Olasz Szuperkupát nyert.

Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45