Celtic: Bogdánéktól távoznia kellett, a bajnok trénere lett

Vágólapra másolva!
2019.02.27. 14:02
null
Neil Lennon (balra) és segítője, John Kennedy (Fotó: Celtic Twitter)
Szerdán megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját Neil Lennon, a Celtic új menedzsere. Mint beszámoltunk róla, elődje, Brendan Rodgers az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City menedzsere lett.

 

Bemutatni valójában nem kellett a kedd este kinevezett Neil Lennont, hiszen játékosként (2000–2007) öt, menedzserként (2010–2014) pedig három bajnoki címet szerzett a glasgow-i zöld-fehérekkel.

„Nagyon hálás vagyok, hogy újra itt lehetek – fogalmazott Neil Lennon, akinek nem volt oka gondolkodni a felkínált álláslehetőségen. – Álmodtam a visszatérésről, reménykedtem benne, de korábban történt meg, mint ahogyan számoltam vele. Nem szeretném, ha Brendanhez hasonlítanának, bár tudom, sokan így tesznek majd. Mi tagadás, a léc nagyon magasan van.”

A heves vérmérsékletéről is ismert Lennon a szezont Bogdán Ádám csapata, a szintén skót élvonalbeli Hibernian kispadján kezdte, ám egy belső konfliktus nyomán január végén távozott.

„Szerintem mostanában jól viselkedtem, nem voltak vitáim a játékvezetőkkel és az asszisztensekkel, legalábbis a fegyelmi bizottság elé egyszer sem idéztek. Pályám elején ki akartam fordítani négy sarkából a világot, de mára lehiggadtam valamelyest. A tapasztalat éretté teszi az embert. Igyekszem majd fegyelmezni magam” – ígérte Lennon, akinek megbízatása az idény végéig szól.

A Celtic megnyerte a legutóbbi hét skót bajnokságot, és most is vezeti a tabellát, előnye nyolcpontnyi a második helyezett Rangers előtt.

A Celtic szombaton kupanegyeddöntőt játszik – éppen Lennon korábbi együttese, a Hibernian vendégeként.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 09:52

Egy hónapig tartott a „Nancy-éra” a Celticnél, máris menesztették a francia edzőt

Minden más foci
2026.01.05. 16:37

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.12.19. 23:43

Keresztes Krisztián szép lövéssel egyenlített a Celtic ellen – videó

Minden más foci
2025.12.17. 22:27
Ezek is érdekelhetik