Románia: az éj leple alatt váltották le a három hete kinevezett edzőt

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.10.13. 12:27
Nyolc hónap alatt harmadszor váltott edzőt a román Dinamo Bucuresti labdarúgócsapata, amelynek vezetői péntekről szombatra virradó éjjel menesztették a szeptember 19-én kinevezett Claudiu Niculescut. Az új edző az 56 éves Mircea Rednic lesz, aki immár negyedik alkalommal veszi át a csapat irányítását, a 2006–2007-es, 2008–2009-es és 2015–2016-os szezonok után.

A Digisport szerint Alexandru David klubelnök éjjel kettőkor hívta fel az alvó Niculescut, hogy közölje vele leváltását, és felajánlja neki a klubigazgatói tisztséget, amelyet azonban az edző nem fogadott el. A szombat délelőtti, negyedosztályú Unirea Dobroesti elleni edzőmérkőzésen Niculescu másodedzői ültek a kispadon, a leváltott szakember a lelátóról nézte a találkozót.

Niculescu menesztése annak ellenére teljesen váratlan volt, hogy ő sem tudta megállítani a 21-szeres bajnokcsapat mélyrepülését. Mindössze három találkozón ülhetett a kispadon, a Román Kupában ugyan bejutott a legjobb 16 közé, de a Liga 1-ben csak egy Sepsi OSK elleni gól nélküli döntetlent és egy FC Botosani elleni vereséget (0–2) tud felmutatni, amivel a Dinamo a 12. helyre esett vissza a 14 csapatos román élvonalban. Vesztét azonban nem annyira az eredmények okozták, mintsem az, hogy Rednic a múlt héten szabaddá vált: a szaúd-arábiai al-Fajszali alig öt mérkőzés után menesztette.

Rednic pedig klublegendának számít a Dinamónál, amelynek három edzői megbízatása előtt a játékosa is volt 1983 és 1990 között. Az ő nevéhez fűződik a klub 2007-ben szerzett utolsó bajnoki címe, legutóbbi mandátuma idején pedig a Román Kupa döntőjébe jutott a csapat, ahol 11-esekkel maradt alul a kolozsvári CFR-rel szemben. A Dinamo mellett a Rapiddal is bajnok lett 2003-ban, számos román klub (FCM Bacau, Universitatea Craiova, Petrolul, Astra, CFR) mellett dolgozott az orosz Alanyijánál és az azeri Xazar Lankarannál, valamint a belga Standard Liége-nél, Gentnél és Mouscronnál.

Az előző szezont a hetedik helyen záró Dinamónak pedig már a negyedik edzője lesz 2018-ban: az évet Miriuta Lászlóval kezdő bukaresti csapathoz február végén érkezett Florin Bratu, őt váltotta szeptemberben Niculescu, és most Rednictől várják a feltámadást.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik