Portugália: korábbi orvosa lett a Sporting új elnöke

Vágólapra másolva!
2018.09.09. 16:14
Frederico Varandast, a Sporting CP labdarúgócsapatának korábbi orvosát választották meg a portugál klub új elnökének. A 112 éves egyesület vasárnapi tájékoztatása szerint Varandas a futsalkapus Joao Beneditót utasította maga mögé a választáson, amelyen rekordrészvétel volt: 22 510 klubtag adta le a szavazatát.

Varandas, aki 2011-től felelt az orvosi stáb munkájáért, és az idén távozott a klubtól, a Sporting 43. elnöke lett. „Ez életem legnagyobb küldetése” – mondta Varandas a szavazatok megszámlálását követően. Hozzátette: elérkezett az idő, hogy a szavakat tettekkel váltsák fel.„Ez életem legnagyobb küldetése” – mondta Varandas a szavazatok megszámlálását követően. Hozzátette: elérkezett az idő, hogy a szavakat tettekkel váltsák fel.

A klub vezetőségében és a labdarúgócsapat életében csaknem négy hónapja nincs nyugalom. Még május közepén, a Sporting edzőpályáján ötven, arcát eltakaró huligán randalírozott és agresszíven lépett fel a játékosokkal, edzőkkel és segítőkkel szemben. A futballisták közül többen megsérültek, a legsúlyosabban a holland válogatott Bas Dost, akinek több öltéssel kellett összevarrni a fejét. A támadók tettét az váltotta ki, hogy a Sporting a bajnokság utolsó fordulójában 2–1-re kikapott a Marítimótól, így a 3. helyen végzett, és nem indulhatott a Bajnokok Ligájában.

Az eset után drasztikus változások történtek a klubnál: távozott az elnök, új vezetőedzőt neveztek ki – kétszer is –, több kulcsember eligazolt, míg a randalírozó huligánok legtöbbjét letartóztatták.

A Sporting négy fordulót követően – az éllovas Benficához és a második Bragához hasonlóan – még veretlen a portugál élvonalban. Az együttes három győzelemmel és egy döntetlennel csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a harmadik helyre. A Sporting ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepelhet, ellenfele az angol Arsenal, az azeri Qarabag, valamint az ukrán Vorszkla Poltava.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
2025.05.25. 23:01

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05

Gyökeres-góllal ért véget, újra a Sporting lett Portugália bajnoka

Minden más foci
2025.05.17. 21:54

IFFHS: Gyökeres vezeti a gólkirályjelöltek rangsorát

Minden más foci
2025.05.03. 13:15

Négyes döntős a Füchse Berlin és a Nantes a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.30. 22:21

Minne–Costa 7–8, de a Nantes legyőzte a Sportingot

Kézilabda
2025.04.23. 22:48
Ezek is érdekelhetik