Ligue 1: Falcao műesése sokat elárul a mai Monacóról – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.25. 21:29
null
Semmi sem jött be Radamel Falcaónak (fotó: AFP)
Továbbra is szenved a Monaco: a hercegségbeliek hazai pályán 1–0-ra kikaptak az Angers-tól a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójának keddi játéknapján.

A nyomasztó fölényben játszó monacóiak egyetlenegyszer sem találták el az ellenfél kapuját ezen a mérkőzésen, ilyesmi legutóbb 2010 májusában, a Lyon ellen fordult elő velük a bajnokságban.

Jól jellemzi a hat forduló óta nyeretlen piros-fehérek mai állapotát az a jelenet, amely a 39. percben játszódott le: a 16-oson belülre törő Radamel Falcao jobb megoldás helyett megpróbálkozott egy egészen kilátástalan műeséssel – beletörődéssel fogadta az érte járó sárga lapot.

A másik kora esti találkozón a Nice idegenben legyőzte a Nantes-ot; Patrick Vieira csapata a legutóbbi négy forduló során harmadszor győzött.

Késő este remek összecsapáson szakadt meg a Toulouse ötmeccses veretlenségi sorozata; a Téfécét felülmúló Saint-Étienne először nyert két bajnokit egymás után ebben az idényben, és feljött a tabella harmadik helyére.

FRANCIA LIGUE 1
7. FORDULÓ, keddi mérkőzések
Monaco–Angers 0–1
(Bahoken 27.)
Nantes–Nice 1–2 (E. Sala 57., ill. Jallet 31., Makengo 69.)
Toulouse–Saint-Étienne 2–3 (Gradel 63., Durmaz 78., ill. Diony 23., Cabella 66., Salibur 75.)

A szerdai program

19.00: Amiens–Rennes
19.00: Bordeaux–Lille
19.00: Caen–Montpellier
19.00: Dijon–Lyon
19.00: Marseille–Strasbourg (Tv: Digi Sport3)
19.00: Nimes–Guingamp
21.00:
Paris Saint-Germain–Reims (Tv: Digi Sport3)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 6 6 20–5 +15 18
2. Lille 6 4 1 1 11–5 +6 13
3. Saint-Étienne 7 3 3 1 8–9 –1 12
4. Montpellier 6 3 2 1 6–4 +2 11
5. Toulouse 7 3 2 2 8–10 –2 11
6. Marseille 6 3 1 2 16–11 +5 10
7. Lyon 6 3 1 2 10–6 +4 10
8. Dijon 6 3 1 2 9–6 +3 10
9. Angers 7 3 1 3 9–9 0 10
10. Nice 7 3 1 3 6–9 –3 10
11. Strasbourg 6 2 2 2 9–8 +1 8
12. Nimes 6 2 2 2 13–13 0 8
13. Reims 6 2 2 2 3–5 –2 8
14. Rennes 6 2 1 3 8–10 –2 7
14. Bordeaux 6 2 1 3 9–11 –2 7
16. Monaco 7 1 3 3 8–9 –1 6
17. Caen 6 1 3 2 7–9 –2 6
18. Nantes 7 1 2 4 7–12 –5 5
19. Amiens 6 1 1 4 8–11 –3 4
20. Guingamp 6 6 4–17 –13 0
Legfrissebb hírek

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18

A Lens kihasználta a PSG pénteki botlását, a Lyon a 96. percben mentett pontot

Francia labdarúgás
2026.03.08. 22:46

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Legyőzve a PSG – ami a BL-ben nem sikerült a Monacónak, az a bajnokságban igen

Francia labdarúgás
2026.03.06. 22:46
Ezek is érdekelhetik