ICC: a Real a Juventust, a Milan a Barcelonát verte meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 08:27
null
Asensio duplázott a Juventus ellen (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Bajnokok Kupájában, magyar idő szerint vasárnap hajnalban az Egyesült Államokban a Real Madrid a kétgólos Marco Asensio vezérletével 3–1-re győzött a Cristiano Ronaldo nélkül felálló Juventus ellen, míg az AC Milan André Silva 93. percben lőtt góljával verte meg 1–0-ra a világbajnokságon szerepelt játékosait, köztük Lionel Messit továbbra is nélkülöző FC Barcelonát.

Bár még a Real Madridban sem szerepel mindenki a világbajnokságot megjárt játékosok közül, a Juventus ellen felálló Navas – Carvajal, J. Sánchez, Nacho, Reguilón – F. Valverde, Kroos – G. Bale, Dani Ceballos, Isco – Benzema névsor azért igen csak jónak mondható, pláne ha hozzátesszük, hogy csereként Lucas Vázquez, Marco Asensio és a nyáron szerződtetett, új felfedezett, a brazil Vinícius Júnior is pályára lépett. Ráadásul Asensio a Real 3–1-es győzelmében főszerepet játszott két góljával.

Az első félidőben ugyan még a Juventus szerzett vezetést – Carvajal a bal oldali beadás után becsúszva a saját kapujába továbbította a labdát –, de Bale még a szünet előtt egyenlített egy húszméteres bombagóllal, majd érkezett Asensio, aki előbb Vinícius középre passzolt labdáját lőtte a kapuba, aztán remek labdaátvételt követően került helyzetbe, lövése a labdába csak beleütni tudó Szczesny kapus hóna alatt jutott a kapuba.

Így nyertek két góllal a BL-győztes madridiak a hozzájuk képest több kulcsembert nélkülöző, a felkészülési meccsek során az éppen Mardridból szerződtetett Cristiano Ronaldót sem szerepeltető Juventus ellen.

Az ugyancsak az Egyesült Államokban megrendezett Milan–Barcelona meccsen még kevesebb vb-t is megjárt klasszist, no meg még kevesebb gólt láthatott a közönség, ezen a találkozón viszont az olasz csapat győzött a spanyolországival szemben.

A Milanban André Silva a 93. percben váltotta gólra Franck Kessié nagyszerű kiugratását a legnagyobb sztárjait nem szerepeltető Barcelona ellen.

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

REAL MADRID–JUVENTUS 3–1 (1–1)
Landover.
REAL MADRID: Navas (Lunyin, 64.) – Carvajal (Odriozola, a szünetben), J. Sánchez (León, 78.), Nacho (Ödegaard, 77.), Reguilón – F. Valverde, Kroos (M. Llorente, a szünetben) – G. Bale (Lucas Vázquez, a szünetben), Dani Ceballos (Borja Mayoral, 64.), Isco (Marco Asensio, a szünetben) – Benzema (Vinícius Júnior, a szünetben)
JUVENTUS: Szczesny (Perin, 63.) – De Sciglio, Benatia (Rugani, 63.), Chiellini (Barzagli, 72.), Alex Sandro – Pjanic (L. Fernandes, 71.) – Bernardeschi, Khedira (Fagioli, a szünetben), Marchisio, Joao Cancelo – Favilli (Matheus Pereira, 63.)
Gólszerző: Bale (39.), Asensio (47., 56.), ill. Carvajal (12. – öngól)

AC MILAN–FC BARCELONA 1–0 (0–0)
Santa Clara.
AC MILAN: Donnarumma – Calabria (Abate, 61.), Musacchio (Zapata, 79.), Romagnoli, R. Rodríguez (Antonelli, 61.) – Kessié, Locatelli (Mauri, 61.), Calhangolu – Suso (Bonaventura, 79.), Cutrone (André Silva, 61.), Borini (Halilovic, 62.)
FC BARCELONA: Cillessen (Ter Stegen, a szünetben) – N. Semedo, Marlon (Mingueza, 77.), Lenglet, J. Miranda – Rafinha (A. Ruiz 77.), Sergi Roberto, Arthur – Munir, Paco Alcácer (Puig, a szünetben), Malcom
Gólszerző:
André Silva (93.)

KORÁBBAN
Inter (olasz)–Lyon (francia) 1–0 (Lautaro Martínez 52.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: csúnyán kitömte ausztrál ellenfelét a Milan

Olasz labdarúgás
15 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 11:08

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
2025.07.26. 14:09

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49
Ezek is érdekelhetik