Játékossors: a Sepsibe igazolt a volt Vidi-közönségkedvenc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.11. 15:42
null
Filipe Oliveira a Sepsiben folytatja pályafutását (Fotó: Facebook/Sepsi OSK)
A Videoton FC korábbi játékosa, Filipe Oliveira a román élvonalbeli Sepsi OSK labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – közölte a sepsiszentgyörgyi klub közösségi oldalán. A rutinos középpályás szabadon igazolhatóként érkezett.

Filipe Oliveira futballozott többek között a Chelsea-ben, a Bragában, a Torinóban és a Parmában is, majd 2011 nyarán a Videoton FC kölcsönvette utóbbi olasz gárdától Paulo Sousa vezetőedző javaslatára. Első szezonjában bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett, valamint Ligakupa-győzelmet és Szuperkupát. Az azt követő, 2012–2013-as szezonban a Vidi (amely végleg szerződtette Oliveirát) bejutott az Európa-liga csoportkörébe, amelyben a portugál szélső mindegyik meccsen pályára lépett, a Sporting elleni hazai 3–0-s győzelemből góllal vette ki a részét. A 2014–2015-ös szezonban magyar bajnok lett a fehérváriakkal.

Oliveira a Videotonban összesen 157 tétmeccsen lépett pályára (csaknem 10 ezer percet játszott), ezeken 24 gól és 30 gólpassz fűződött a nevéhez. Profi karrierje során messze a legtöbbet a fehérvári csapatban futballozott, korábban a Marítimóban 47, a Bragában 28 találkozón szerepelt.

Tavaly januárban a Videotontól a ciprusi Anorthosziszhoz szerződött, melynél 14 mérkőzésen három gólt szerzett, valamint két gólpasszt osztott ki. A Famagusztánál töltött tavasz után a nyáron távozott, július óta nem volt klubja.

A Sepsi Filipe Oliveira mellett szerződtette a 31 éves elefántcsontparti középhátvédet, Ousmane Vierát is.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
10 órája

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

A Sepsi magával vitte a Nagyváradot a felsőházba

Minden más foci
2026.03.07. 13:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

Öt góllal lőtte be magát a felsőházba a Sepsi OSK

Légiósok
2026.02.28. 12:29

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45
Ezek is érdekelhetik