Brazília: letartóztatták a Barca korábbi középpályását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 17:29
null
Nem ma volt: Fábio Rochemback (jobbra) a Barcelona mezében (Fotó: AFP)
Letartóztatták hazájában Fábio Rochembackot, a Barcelona korábbi labdarúgóját, aki a helyi rendőrség jelentése szerint részt vett illegális kakasviadalok szervezésében, ami Brazíliában környezetvédelmi bűncselekménynek számít.

 

Az Independent beszámolója szerint a Rio Grande do Sul állambeli rendőrség azok után vette őrizetbe a 35 esztendős futballistát, hogy egy kakasviadalon csaknem 25 ezer font értékben (8.6 millió forint) lefoglalt 89 szárnyast. A Globo arról ír, hogy a hatóságok nagy mennyiségű marihuánát és egy fegyvert, valamint egy, a kakasviadalokat hirdető baseballsapkát is találtak a helyszínen.

 

 

Rochemback édesapja, Juarez tagadta a vádakat. Elmondása szerint fia nála töltötte a hétvégét Soledadéban, és csak ezt követően tért vissza Porto Alegrébe.

Ha Rochembackot bűnösnek találják, börtönbe kerülhet.

A már visszavonult labdarúgónak korábban is meggyűlt már a baja a rendőrséggel, hiszen 2011-ben razziát tartottak a farmján, és akkor is harci kakasokat koboztak el tőle.

A hétszeres brazil válogatott Fábio Rochemback 2001 és 2005 között három gólt szerzett a Barcelonában, majd a Middlesbrough és a Sporting CP színeiben is döntőt játszott az UEFA-kupában.

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik