Ligue 1: a PSG kikapott Nizzában, oda a bajnoki cím?

Vágólapra másolva!
2017.04.30. 22:58
null
Balotelli a 14. bajnoki gólját jegyezte (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 35. fordulójának záró mérkőzésén a dobogó legalsó fokán álló Nice hazai pályán 3–1-re legyőzte a bajnoki címtől így távol kerülő, a meccset kettős emberhátrányban befejező Paris Saint-Germaint.

 

A forduló rangadóján a Nice Mario Balotelli góljával szerzett vezetést a 26. percben, az olasz csatár egy remek kontra végén, tizenhét méterről precízen kilőtte a jobb alsó sarkot. Balotellinek ez volt a 14. gólja a jelenleg is futó bajnokságban, ennyit korábban csak egyszer, a 2013–2014-es idényben, a Milan színeiben szerzett.



Alig kezdődött el a második félidő, újra megrezzent a párizsi háló, az első találatnál gólpasszt jegyző, Ricardo Pereira a tizenhatos vonaláról a jobb felső sarokba tekerte a labdát.

A 64. percben Marquinhos egy szöglet utáni fejes góllal szépített, ám az egyenlítés nem jött össze a vendégeknek. Sőt, a ráadásban a fejüket kissé elvesztő párizsiak kettős emberhátrányba kerültek: előbb Thiago Motta kapott pirosat, majd Ángel Di María mehetett idő előtt zuhanyozni.

A két piros között a Nice végleg eldöntötte a három pont sorsát, egy kontra végén Anasztasziosz Donisz fejelt a kapuba egy felperdülő beadást, így a nizzaiaik 3–1-re nyertek, a PSG pedig rendkívül távol került a bajnoki címtől.

A párizsiaknak emellett két szériájuk is megszakadt: nyolc idegenbeli győzelem után maradtak ezúttal három pont nélkül otthonuktól távol, valamint tizenhat veretlenül megvívott bajnoki után kellett ismét fejet hajtaniuk Franciaországban.

FRANCIA LIGUE 1
35. FORDULÓ

Nice–Paris Saint-Germain 3–1 (Balotelli 26., Ricardo Pereira 48., Donisz 92., ill. Marquinhos 64.)
KORÁBBAN
Caen–Marseille 1–5
(Santini 9., ill. Thauvin 2., 63., 89., M. Lopez 5., 27.)
Dijon–Bordeaux 0–0

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Monaco–Toulouse 3–1 (Glik 49., Mbappé 64., Lemar 75., ill. Toivonen 46.)
Montpellier–Lille 0–3 (De Préville 13. – 11-esből, Xeka 56., Terrier 75.)
Bastia–Rennes 1–0 (Crivelli 68.)
Nantes–Lorient 1–0 (E. Sala 89.)
Guingamp–Saint-Étienne 0–2 (Pajot 61., Hamouma 86. – 11-esből)
Metz–Nancy 2–1 (I. Sarr 28., N'Guette 53., ill. Maouassa 18.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Angers–Lyon 1–2(Ndoye 49., ill. Valbuena 17., Fekir 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Monaco 34 26 5 3 95–29 +66 83
2. Paris SG 35 25 5 5 72–26 +46
80
3. Nice 35 22 11 2 59–29 +30 77
4. Lyon 34 18 3 13 68–42 +26 57
5. Bordeaux 35 15 11 9 49–39 +10 56
6. Marseille 35 15 10 10 53–39 +14 55
7. Saint-Étienne 34 12 13 9 38–30 +8 49
8. Nantes 35 13 9 13 34–47 –13 48
9. Rennes 35 10 14 11 32–39 –7 44
10. Guingamp 35 12 8 15 40–49 –9 44
11. Lille 35 12 7 16 37–41 –4 43
12. Toulouse 35 10 12 13 36–39 –3 42
13. Montpellier 35 10 9 16 47–60 –13 39
14. Angers 35 11 6 18 35–48 –13 39
15. Metz 35 10 9 16 36–70 –34 39
16. Lorient 35 10 4 21 42–66 –24 34
17. Dijon 35 7 12 16 44–54 –10 33
18. Caen 35 9 6 20 34–63 –29 33
19. Nancy 35 8 8 19 26–46 –20 32
20. Bastia 34 7 10 17 27–48 –21 31

 

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Mintha pápát választottak volna – megnevezte új edzőjét a Lens

Francia labdarúgás
2025.06.03. 08:07

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00
Ezek is érdekelhetik