Vb 2026: Átgondolatlan volt a létszámbővítés – Rummenigge

2017.03.28. 16:42
Karl-Heinz Rummenigge szerint meggondolatlan volt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése arról, hogy 2026-ban már 48 csapat vehet részt a világbajnokságon, az általa képviselt európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) pedig lépéseket tervez.

„Ennek a döntésnek a meghozatala elfogadhatatlan a mi szempontunkból. A játékosainkat, a dolgozóinkat használják a világbajnokságra, jogunk van arra, hogy megfelelő megoldást találjunk” – nyilatkozta a korábbi kiváló német futballista, majd azzal érvelt, hogy a FIFA mindenféle előzetes egyeztetés nélkül szavazott a létszámemelésről.

Hozzátette, a döntés után a FIFA-nak és az UEFA-nak is csökkentenie kellene a nemzetközi mérkőzések számát, hiszen elérkeztek arra a pontra, hogy a futballisták túl sok találkozót játszanak.

A 48 csapatos világbajnokság ugyan nem tart majd tovább, mint a korábbiak, emiatt azonban jóval több játékost kénytelenek elengedni a klubok, amelyek már eddig is aggodalmuknak adtak hangot, mivel féltik a sok válogatott mérkőzéstől futballistáikat.

A nemzetközi szövetség tanácsa január 10-én határozott úgy egyhangúlag, hogy kilenc év múlva már 48 csapat alkotja a vb mezőnyét, s ezek az első szakaszban 16 hármas csoportban küzdenek meg egymással.

A világbajnokságokat 1998 óta 32 csapat részvételével rendezik.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatottal is szóba hozott FTC-játékos bekerült a horvát keretbe

Foci vb 2026
2026.03.10. 10:11

Hajdú B. István: Nem hiszem, hogy új világbajnokot avatunk

Minden más foci
2026.03.03. 10:23

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

Rummenigge megváltoztatná a jelenlegi ügynöki rendszert a világ labdarúgásában

Német labdarúgás
2026.02.25. 13:43

Mexikó 2010 után ismét Dél-Afrikával játssza a világbajnokság nyitó mérkőzését

Foci vb 2026
2025.12.05. 20:15

Elkészült a labdarúgó-vb kalapbeosztása! – jövő pénteken jöhet a sorsolás

Foci vb 2026
2025.11.25. 19:53

Munkára jelentkezett Guus Hiddink – újra kapitány lenne a veterán holland mester

Minden más foci
2025.11.24. 16:48

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
2025.11.14. 07:33
Ezek is érdekelhetik