Labdarúgás: feloldották a Partizan Beograd kizárását

MTI MTIMTI MTI
2017.03.28. 13:13
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) feloldotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) januári határozatát, amellyel a következő három idényre kizárta a Bajnokok Ligájából és az Európa-ligából a Partizan Beogradot.

A CAS friss döntése annak nyomán született meg, hogy a Partizan Beograd elkezdte adósságának törlesztését, illetve egyezségre jutott az európai szövetséggel.

„Tekintetbe véve, hogy az FK Partizan teljesítette a szükséges feltételt, részt vehet az UEFA által szervezett sorozatokban” – közölte a CAS.

A 2015-ös szerb bajnok csaknem 2.5 millió eurós adósságot halmozott fel, amelynek jelentős része köz-, illetve adótartozás, de van benne kifizetetlen bér, továbbá más klubokkal szemben fennálló elmaradás is. Az UEFA két és fél hónappal ezelőtt azzal indokolta a szokatlanul szigorú büntetést, hogy a belgrádi klub öt éven belül már harmadszor sértette meg a pénzügyi szabályokat.

A belgrádi klub 27 fordulót követően a Crvena zvezda mögött a második helyen áll a 16 csapatos szerb bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46