FIFA: Infantino újabb terve – vb több országban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 12:24
Újabb tervvel állt elő Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke: azt szeretné, ha a jövőben több ország közösen bonyolítaná le a világbajnokságot.

„Számomra ez nagyon fontos kérdés – mondta az AFP francia hírügynökségnek. – Beszélnünk kell a közös rendezés lehetőségéről.”

Ahogy fogalmazott: a futball-vb „gigantikus eseménnyé” vált, s ma már csak néhány olyan ország van, amely megengedheti magának a rendezést, és egyedül meg tudja szervezni a tornát.

A vb-k történetében eddig csupán egyszer, 2002-ben fordult elő, hogy két ország – Japán és Dél-Korea – közösen volt házigazda.

Amikor Infantino még az európai szövetség főtitkára volt, tevékenyen részt vett a 2008-as (Ausztria és Svájc), illetve a 2012-es (Lengyelország és Ukrajna) Európa-bajnokság szervezésében.

„Mindkettő siker volt. Meglátjuk, hogyan alakul a 2020-as kontinensviadal” – utalt arra, hogy négy év múlva Európa 13 városa, köztük Budapest ad otthont a mérkőzéseknek.

A FIFA új elnöke hétfőn felvetette a 48 csapatos világbajnokság ötletét is, ez szerinte 2026-tól valósulhatna meg. A tervet azóta Európában sokan kritizálták.

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik