Törökország: közel száz tagot kizártak a szövetségből

MTI MTIMTI MTI
2016.08.02. 19:37
A Török Labdarúgó-szövetség (TFF) kedden bejelentette, hogy kizárta 94 tagját – köztük bírókat –, akiket azzal gyanúsítanak, hogy érintettek a Recep Tayyip Erdogan elnök megdöntését célzó meghiúsult július 15-i államcsínykísérletben.

„A szövetség szerint ki kell zárni 94 embert, köztük bírókat, regionális és országos asszisztenseket, regionális játékvezetői bizottsági tagokat, regionális és országos tehetségkutatókat” – áll a TFF közleményében, amely további részletekre nem tér ki.

A Hürriyet című napilap úgy tudja, az egyik játékvezető a török élvonalbeli bajnokságban dolgozott.

A sikertelen puccskísérletet követő tisztogatás célpontjai lettek az amerikai száműzetésben élő Fethullan Gülen hitszónok hívei a társadalom minden területén, ez alól a labdarúgás sem kivétel. A TFF bizottságainak valamennyi tagja lemondott a hét végén, hogy lehetővé tegye a „biztonsági ellenőrzést”, amelynek célja Gülen támogatóinak kiszűrése volt.

Az isztambuli Besiktas gólkirály sztárcsatára, a német válogatottal világbajnok Mario Gomez bejelentette, hogy a feszült politikai helyzet miatt távozik a klubtól.

Yildirim Demiroren, a szövetség vezetője ugyanakkor közölte, az első osztályú mérkőzéseket, a nemzetközi találkozókat és a többi eseményt a tervek szerint megtartják.

 

Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44

Így vette át a meccs embere díjat a paraguayi gólszerző

Foci vb 2026
2026.06.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik