FIFA: történelmi választás – női főtitkárt neveztek ki

Vágólapra másolva!
2016.05.13. 19:21
A szenegáli Fatma Samoura megválasztásával először lett női főtitkára a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA).

„Kívülről érkezik, így új színt hoz majd a FIFA-ba. Nem valaki a múltból, hanem új ember” – indokolta az 54 éves főtitkár jelölését a szervezet 66., mexikóvárosi kongresszusán Gianni Infantino elnök.

A 21 esztendeje az Egyesült Nemzetek Szervezeténél dolgozó, négy nyelven – franciául, angolul, spanyolul és olaszul – beszélő Samourát átvilágítják, s ha nem vetődik fel aggály vele szemben, június közepén foglalhatja el új pozícióját. Fatma Samoura az elmúlt két évtizedben az ENSZ képviseletében Dzsibutiban, Kamerunban, Csádban, Guineában, Madagaszkáron és Nigériában látott el fontos feladatot.

„Nagy szervezeteket irányított és tekintélyes összegeket felügyelt” – méltatta őt Infantino.

Az első nem európai főtitkár elődjét, a francia Jérome Valckét január közepén menesztették posztjáról annak folyományaként, hogy szeptemberben visszaélésekkel vádolták meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.

A FIFA tagsága megszüntette Indonézia tagságának felfüggesztését, mivel a helyi kormány visszavonta az ottani szövetség működését korlátozó rendeletet. Ugyanakkor a küldöttek fenntartották Kuvait és Benin tagságának felfüggesztését.

 

Legfrissebb hírek

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
Tegnap, 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik