FIFA: pénteken hirdetnek ítéletet Michel Platini ügyében

MTI MTIMTI MTI
2015.12.10. 12:44
Pénteken 10 órakor hirdeti ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), hogy milyen döntést hozott Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felfüggesztett elnökének ügyében.

A CAS csütörtöki közleményében jelezte, hogy már meghallgatta a felfüggesztése miatt fellebbező Platinit, aki a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökjelöltje szeretne lenni.

A FIFA etikai bizottsága október elején – a FIFA-elnök Josep Blatterhez hasonlóan – a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta 90 napra a francia sportvezetőt, mert a svájci államügyészség korrupció gyanújával nyomoz ellene. Mindketten fellebbeztek a CAS-nál. Amennyiben Platininak adnak igazat, megszűnik a felfüggesztése, és részt vehet szombaton a jövő évi franciaországi Európa-bajnokság csoportjainak párizsi sorsolásán.

A FIFA etikai bizottsága a jövő héten hallgatja meg a két sportvezetőt Zürichben. Az ügy hátterében az áll, hogy Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott a francia. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt.

Az ügyben a svájci rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattert. A játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben a FIFA etikai bizottságának vizsgálati kamarája örökös eltiltás kiszabását kérte.

A francia sportvezető kommunikációs stábja vasárnap bejelentette, hogy előkerült egy 23 oldalas feljegyzés, amely azt bizonyítja, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága már 1998 novemberében tudott a Blatterrel kötött megállapodásáról. Az UEFA első embere reményét fejezte ki, hogy ez a fizetési megállapodást tartalmazó feljegyzés bizonyítékként szolgálhat, és igazolja az ártatlanságát.

Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, Platini pedig – aki a FIFA alelnöke is egyben – 2007 óta az UEFA-t, és egészen a felfüggesztéséig ő számított a február 26-án esedékes FIFA-elnökválasztás esélyesének. Platini továbbra is szeretne indulni a szavazáson, de a szervezet eseti választási bizottsága az eltiltása miatt egyelőre nem foglalkozott a pályázatával, így hivatalosan még nem jelöltje a tisztújításnak.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50