NS: Doll fejfájása; a Bibliából merít erőt a korábbi válogatott

2015.11.29. 23:53
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:



Ultimátumot kapott a DVTK vezetőedzője, és ez már csak egyféleképpen teljesülhet: be kő’ húzni hét pontot a következő három mérkőzésből. A szakember nem számolgat, nem agyal, csak azt szeretné, ha a csapata kihozná magából a maximumot. Aztán majd a vezetőség értékel…

Fáj Thomas Doll feje, de ezzel a kellemes fajta fejfájással: mint a Ferencváros edzője Somogyi Zsoltnak elmondta, néha hosszasan őrlődnek az összeállítás kitalálásával, mert annyi a jó formában lévő játékos a keretben. Legutóbb például Pintér Ádám (aki elárulta, büszke csapattársaira) és Radó András (aki az egyéni teljesítményét a csapatérdek mögé helyezte) vágta ki a rezet.

Halmosi Péter nem titkolja, hogy az ő hibája után kapta az első gólt a Haladás az Újpest ellen (bár néhányan még a lelátóra bikázhattak volna utána), de azt mondja, a három hátralévő idei fordulóra összekapja magát a csapata.

Emlékeznek Kovács Ervinre? A nyolcvanas-kilencvenes évek 24-szeres válogatott középpályása jelenleg Belgiumban él, ahol géppisztolyos egyenruhások járkálnak az utcán, a futballtól viszont teljesen eltávolodott: egy speditőrcégnél dolgozik, valamint egy gyülekezetbe jár, és a Bibliából merít erőt.

Megállíthatatlan, fékezhetetlen, félelmetes – ezekkel a jelzőkkel illetik a Barcelona csatártrióját, amelynek nagyszerűségét Smahulya Ádám fejtegeti értőn.

Vízilabda-BL-csapataink közül a Szolnok Dubrovnikban kapott ki minap, Cseh Sándor edző szerint nem függetlenül attól, hogy együttese még mindig fél az esélyességtől. Az Eger viszont nyerni tudott a Barceloneta ellen, mégsem elégedettek a csapatnál.

Szerdától szombatig rendezik az ökölvívó országos bajnokságot, amelyen visszatér a szabadidejében a kvantumfizikáról is olvasgató Káté Gyula: az elmúlt évtized legeredményesebb magyar öklözője számára mintha a harci kürtöt fújták volna meg, fejébe vette, hogy eljut negyedik olimpiájára is.

December 2-án kezdődik a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Izraelben: a tavalyi világbajnokságon dobogós Bernek Péter kettős érzésekkel várja a versenyt, mert bár fontos ez a viadal, a szezon egyetlen csúcsformáját inkább a riói olimpiára tervezi időzíteni.

Ultimátumot kapott a DVTK vezetőedzője,
és ez már csak egyféleképpen teljesülhet: be kő’ húzni hét pontot a következő három mérkőzésből. A szakember nem számolgat, nem agyal, csak azt szeretné, ha a csapata kihozná magából a maximumot. Aztán majd a vezetőség értékel…

Fáj Thomas Doll feje, de ezzel a kellemes fajta fejfájással: mint a Ferencváros edzője Somogyi Zsoltnak elmondta, néha hosszasan őrlődnek az összeállítás kitalálásával, mert annyi a jó formában lévő játékos a keretben. Legutóbb például Pintér Ádám (aki elárulta, büszke csapattársaira) és Radó András (aki az egyéni teljesítményét a csapatérdek mögé helyezte) vágta ki a rezet.

Halmosi Péter nem titkolja, hogy az ő hibája után kapta az első gólt a Haladás az Újpest ellen (bár néhányan még a lelátóra bikázhattak volna utána), de azt mondja, a három hátralévő idei fordulóra összekapja magát a csapata.

Emlékeznek Kovács Ervinre? A nyolcvanas-kilencvenes évek 24-szeres válogatott középpályása jelenleg Belgiumban él, ahol géppisztolyos egyenruhások járkálnak az utcán, a futballtól viszont teljesen eltávolodott: egy speditőrcégnél dolgozik, valamint egy gyülekezetbe jár, és a Bibliából merít erőt.

Megállíthatatlan, fékezhetetlen, félelmetes – ezekkel a jelzőkkel illetik a Barcelona csatártrióját, amelynek nagyszerűségét Smahulya Ádám fejtegeti értőn.

Vízilabda-BL-csapataink közül a Szolnok Dubrovnikban kapott ki minap, Cseh Sándor edző szerint nem függetlenül attól, hogy együttese még mindig fél az esélyességtől. Az Eger viszont nyerni tudott a Barceloneta ellen, mégsem elégedettek a csapatnál.

Szerdától szombatig rendezik az ökölvívó országos bajnokságot, amelyen visszatér a szabadidejében a kvantumfizikáról is olvasgató Káté Gyula: az elmúlt évtized legeredményesebb magyar öklözője számára mintha a harci kürtöt fújták volna meg, fejébe vette, hogy eljut negyedik olimpiájára is.

December 2-án kezdődik a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Izraelben: a tavalyi világbajnokságon dobogós Bernek Péter kettős érzésekkel várja a versenyt, mert bár fontos ez a viadal, a szezon egyetlen csúcsformáját inkább a riói olimpiára tervezi időzíteni.

 

Legfrissebb hírek

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
Tegnap, 10:18

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
2026.04.29. 22:48

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 18:12

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
2026.04.28. 23:50

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
2026.04.28. 00:04

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
2026.04.27. 23:40

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
2026.04.25. 23:53

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom; Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól

E-újság
2026.04.24. 23:40
Ezek is érdekelhetik