Görögország: kőkemény balhé, elmaradt derbi – felfüggesztés?

MTI MTIMTI MTI
2015.11.21. 21:42
Elmaradt a szombatra kiírt Panathinaikosz–Olympiakosz görög futballrangadó.

A Panathinaikosz – belépőjeggyel nem rendelkező – drukkerei két órával a meccs tervezett kezdése előtt megpróbáltak erőszakkal bejutni a stadionba, eközben összecsaptak a rohamrendőrökkel, akiket kövekkel támadtak meg. Később azok a szurkolók, akiknek volt jegyük, a lelátóról megdobálták az Olympiakosz játékosait, amikor azok ki akartak sétálni a pályára.

A vendégek ezek után közölték, hogy nem akarnak pályára lépni, a hazaiak viszont a mérkőzés lejátszása mellett érveltek. A játékvezető fél órát várt, hátha megnyugszanak a kedélyek, de aztán úgy döntött, hogy a meccset nem lehetne biztonságos körülmények között lebonyolítani.

A Panathinaikosz feldühödött drukkerei ekkor a pályára rohantak, a rendőrség ismét közbeavatkozott, és könnygázt is bevetett a pirotechnikai eszközökkel támadó huligánok ellen.

A két ősi rivális görög klub mérkőzésén rendszeresek a rendbontások. Idén februárban a Panathinaikosz szurkolói elözönlötték a pályát, összecsaptak a rendfenntartókkal, illetve pirotechnikai eszközökkel, kövekkel, üvegekkel megdobálták az ellenfél híveit. Ezután a görög kormány határozatlan időre felfüggesztette a profi futballbajnokságokat az országban, de végül csak egy hétvégét kellett kihagyniuk a csapatoknak.

Az elmaradt mérkőzés sorsáról a Görög Labdarúgó-szövetség dönt, de nagyon valószínű, hogy a győzelemért járó három pontot az Olympiakosz kapja. Athéni sajtóhírek szerint vasárnap bejelentik, hogy ismét felfüggesztik a bajnokságot.

A tabellát a tíz meccs után százszázalékos Olympiakosz vezeti, a Panathinaikosz nyolc ponttal lemaradva a második.

GÖRÖGORSZÁG, 11. FORDULÓ
Aszterasz Tripolisz–Atromitosz 1–0
PASZ Jannina–Kalloni 2–1
Panathinaikosz–Olympiakosz Pireusz elhalasztva

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nem bírt a Panathinaikosszal a Honvéd a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.09.19. 21:29

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Bizarr családi balhé miatt került kórházba az egyiptomi kapitány

Minden más foci
2026.08.18. 15:12

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
2026.08.12. 12:53

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50