PSG: Di María elhagyja Manchestert, aláírt a párizsiakhoz - hivatalos

2015.08.06. 15:13
null
Ángel Di María a PSG mezében (Fotó: psg.fr)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Ángel Di Maríát a Manchester Unitedből. Az argentin középpályás a nyár folyamán többször is elmondta, hogy marad az Old Traffordon. Ez lett belőle…

„Nem vagyok elégedett azzal, amit az első angliai szezonomban nyújtottam. Az én kihívásom nem egy idényre szól, a Manchester United történelmének része akarok lenni.”

„Hogy távozom-e? Nem, én nem így gondolkodom. Madridban is volt olyan, hogy kifütyültek, de aztán szembenéztem a problémákkal, és sikerült jóra fordítani a helyzetemet. Szeretek megbirkózni a nehézségekkel.”

DI MARÍA: EZ NEM CSAK AZ ÉN DÖNTÉSEM VOLT
Az argentin szerint az angol klub vezetői döntöttek a sorsáról.

Mind a két fentebbi bekezdésben idézett szöveg Di María száját hagyta el korábban. Az ígéretekből aztán nem lett valóság – a hetek óta húzódó PSG-történet oda „torkollott”, hogy az argentin aláírt a párizsi klubhoz.

Ángel Di María négyéves, 2019. június 30-ig szóló szerződést írt alá a párizsi nagycsapattal, miután megfelelt az összes orvosi vizsgálaton.

„Büszke vagyok erre a szerződésre, és alig várom, hogy a Paris Saint-Germain mezét viselhessem. Minden franciaországi és európai sorozatban sikereket akarok elérni a klubbal, ismét meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját – ez minden futballista álma. Mindent megteszünk azért, hogy a PSG birtokába kerüljön Európa legnagyobb presztízsű trófeája!” – köszönt be Di María.

A brit lapok 44.3-44.5 millió font körüli vételárról írnak.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23