Felkészülés: történelmi vereséget szenvedtek a franciák

2015.06.13. 20:09
A 2016-ban Európa-bajnokságot rendező Franciaország labdarúgó-válogatottja szombat kora este 1–0-ra kikapott Albánia vendégeként felkészülési mérkőzésen. A franciák korábban sohasem kaptak ki az albánoktól.

A legutóbbi edzést betegség, illetve sérülés miatt kihagyó Paul Pogba és Nabil Fekir nélkül kezdő franciák birtokolták többet a labdát a hőségben lejátszott mérkőzés első félidejében, de a legnagyobb helyzetet az albánok hagyták ki, majd a vezetést is ők szerezték meg a PAOK Szalonikiben futballozó Ergys Kace nagyszerűen végrehajtott szabadrúgásából.

A második félidőre beállt Pogba és Fekir is, sőt hamarosan érkezett Mathieu Valbuena is – az ő nevéhez fűződött a legígéretesebb francia megmozdulás, egy szabadrúgás, amelynél az albán kapus nagyot védett.

A két válogatott korábban öt alkalommal mérkőzött meg egymással, négyszer a franciák győztek, egy összecsapás döntetlennel ért véget – a mostani albán siker történelmi.

A franciák egy héten belül másodszor kaptak ki; vasárnap Belgium győzte le őket 4–3-ra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ALBÁNIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (1–0)
Elbasani
ALBÁNIA:
Berisha – Aliji, Ajeti, Cana, Hysaj – Roshi (Sadiku, 64.), Lila (Memushaj, 18.), Basha (Lilaj, 71.), Kace (Balaj, 80.), Lenjani (Rama, 56.) – Cikalleshi (Fejzullahu, 88.). Szövetségi kapitány: Giovanni de Biasi
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Jallet (Sagna, 72.), M. Sakho, Varane, Evra – Gonalons (Valbuena, 59.), Kondogbia – Lacazette, Payet (Pogba, 46.), Griezmann (Ntep, 59.) – Giroud (Fekir, 46.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Kace (43.)

Legfrissebb hírek

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
10 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43